F1: A Williams tudta, hogy égés lesz Monacóban

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.05.23. 17.45

Egy Williams már a Q1-ben a kiesett, a másik 14. lett a monacói időmérőn. A csapat pilótái számítottak a gyengélkedésre, de így is bíznak a pontszerzésben.

Az általában harmadik erőnek számító Williams Monacóban egész hétvégén szenvedett, aminek csakis leszereplés lehetett a vége az időmérőn. Valtteri Bottas már a Q1-ben kiesett, de Felipe Massa sem vitte sokra, 14. lett.

“Előre tudtuk, hogy Monaco nem a legjobb pálya számunkra, de ennél azért jobb eredményben reménykedtem” – mondta Massa. “Nem volt semmi kirívó a mai napunkban, a pálya egyszerűen nem kedvez az autónknak.”

“Minden tőlem telhetőt megtettem, de a gumikat nem tudtuk felmelegíteni, és a forgalommal sem volt szerencsénk. A versenytől sem várok csodát, a pontszerzés azonban reális cél lehet.”

Bottas hasonlóan beszélt. “Nem jó érzés a Q1-ben kiesni, de szerencsére mostanában nem sokszor volt részünk ilyesmiben” – nyilatkozta a finn. “Szenvedtem a gumikkal, így a gyors köreim nem voltak valami gyorsak.”

“Előre tudtuk, hogy ez nem a mi a pályánk, de ennél azért többet vártunk. A pálya jellege miatt itt minden megtörténhet, így holnap odaérhetünk a pontszerző helyekre.”

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.