F1: Hamilton megérdemli a millióit

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.05.21. 13.50

A Mercedes-csapat elnöke, egyben háromszoros világbajnok Niki Lauda szerint teljesen rendben van, hogy Forma-1-es sztárpilóták több tízmilliós szerződéseket kötnek.

A Mercedes és Lewis Hamilton szerdán jelentette be, hogy a csapat szerződést hosszabbított a 2016-18-as időszakra. Összeget természetesen nem közöltek, de érdekes módon azt azért megemlítették, hogy az angol “piaci értékének” megfelelő fizetést kap. A legtöbb forrás évi 30 millió fontot, azaz 13 milliárd forintot említ.
A Mercedes-csapat címzetes elnöke, maga is háromszoros Forma-1-bajnok Niki Lauda szerint Hamilton az utolsó fillért is megérdemli.
“A világbajnokok, mint Vettel, Alonso és Lewis mind mind megérdemelnek nagyjából ennyit” – szögezte le az Auto Motor und Sportnak.
Az osztrák azt is elárulta, miért tartott olyan sokáig a végső megegyezés: Hamilton ezúttal első ízben menedzser nélkül, egyedül tárgyalt. “A szerződés alapvető része nem jelentett gondot, inkább a szponzori eseményeket, PR-megjelenéseket illető részletek, és az olyasmik voltak nehézkesebbek, hogy megtarthatja-e a versenyautóját az év végén”
Hamilton szerdán azt mondta, “nem bontott pezsgőt” a megegyezés örömére, de a New York Post szerint azért készül arra, hogy megajándékozza magát, a versenyző Manhattanben keres magának loftot 30 millió dolláros (8,2 milliárd Ft) irányáron.

Kommentek

Range Rover Velar: feljebb lép a Land Rover

Új, előzmények nélküli modellt vezet be a Land Rover. Egyelőre alig mutatnak meg belőle valamit

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.