Míg a távol-keleti és a egyre inkább az európai futamokon is foghíjasak a lelátók, a Forma-1-es naptárba 23 év után idén visszakerülő Mexikói Nagydíjon biztosan nem ez lesz a helyzet.
A mexikóvárosi, felújított Hermanos Rodriguez pályán október végén rendezendő verseny jegyeit gyakorlatilag azonnal, órákon belül elkapkodták, a feketepiacon, üzérektől vásárolva akár 12 ezer dollárba (3,2 millió Ft) is kerülhet egy belépő, írja az Auto Motor und Sport.
Az érdeklődés természetesen nem csoda, hiszen amellett, hogy több mint két évtized kihagyás után rendeznek újra futamot a közép-amerikai országban, a Forma-1-ben két mexikói pilóta is szerepel. A Force Indiánál a korábban a Saubernél és a McLarennél is megfordult Sergio Perez versenyez, míg a legnépszerűbb alakulat, a Ferrari tesztpilótaként alkalmazza a tavalyig szintén a Saubernél szereplő Esteban Gutierrezt, aki akár pályára is léphet majd a vörös autóban.
“Azt hiszem Esteban lesz a Mexikói Nagydíj sztárja” – mondta nemrég a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene. “Talán még a pénteki edzésen is autóba ültetjük majd.”