F1: Most Monacóra várják Hamilton szerződését

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.05.05. 10.30

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda szerint Lewis Hamilton szerződéshosszabbítását a Monacói Nagydíj idejére jelenthetik be. Folyamatos a halasztgatás.

Lewis Hamilton és a Mercedes még február elején kezdte meg az érdemi tárgyalásokat a kétszeres világbajnok újabb, 2016-18-ra szóló szerződéséről, de annak ellenére, hogy már két hónappal ezelőtt is arról beszéltek, hogy alapvetően kész a megegyezés, bejelentés továbbra sincs.
A Mercedes pár hetente újabb időpontokat valószínűsít, nemrég még a most következő Spanyol Nagydíjra ígérték a hosszabbítást, most a csapat elnöke, Niki Lauda azonban már Monacót emlegeti.


“Nincs semmi probléma, úgy gondolom, hogy Monaco előtt bejelenthetünk valamit, esetleg talán még előbb” – mondta az APA hírügynökségnek.  
Az állandó halasztgatás természetesen értetlenséget és találgatásokat szül, egyesek úgy vélik, reális lehetőség, hogy az angol pilóta 2016-ra a Ferrarihoz igazoljon, Kimi Räikkönen helyét elfoglalva Sebastian Vettellel alkosson szupercsapatot.
Bár a Ferrari csapatfőnöke a hétvégén újra jelezte, hogy nincs szükségük Hamiltonra, egyelőre Maranellóban sem sietnek Räikkönen 2016-os opciójának élesítésével, azaz biztosat egyelőre nem lehet állítani. 

Kommentek

Ricciardo: Az ötödik hely a legjobb, amit megszerezhetünk

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.