F1: Alonso nem nyer többé futamot?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.05.05. 09.45

Volt csapattársa, Jarno Trulli szerint előfordulhat, hogy Fernando Alonso a McLarennel egyszer sem áll majd a dobogó legfelső fokára.

Fernando Alonso 2014 végén öt idény után elhagyta a Ferrarit, hogy a Hondával újra összeálló McLarennél folytassa pályafutását. A projekt eddig minden várakozást alulmúlt, a wokingiak jelenleg sereghajtóból próbálnak középmezőnybeli erővé válni.
Jó néhányan úgy vélik, hogy a kétszeres világbajnok spanyol nagy hibát követett el a csapatváltással, egykori renault-s csapattársa, Jarno Trulli is lehetségesnek tartja, hogy Alonso soha többé nem nyer már versenyt.


“Nem is tudom, nyerhet-e még valaha futamot. A McLaren nem fog gyorsan feljavulni, és a jövő évben sem lesz könnyű felzárkózni a többiekhez” – idézi a BBC az egykori Minardi-, Jordan-, Renault-, Toyota- és Lotus-versenyzőt. “Az élmenők sem alszanak, nem várnak másokra, mennek előre a fejlesztéseikkel. Persze ha jön valami nagy szabályváltozás, vagy esetleg a McLarennek is sikerül az, ami a Ferrarinak idén, akkor talán. A Ferrari óriásit fordított, ezt nem gondoltam volna.”
“Bármi lehetséges, de azért aggaszt a dolog. Fernando helyzete nem kecsegtet győzelmekkel, persze remélem, hogy nincs igazam! A McLaren jó csapat, azonban a Ferrari és a Mercedes ellen küzdenek, amelyek autógyártók, ez pedig nagyon sokat számít.”
A Forma-1-ből 2011 után távozott, Alonso mellett 2003-2004-ben versenyző olasz veterán a spanyol pilóta karakteréről is beszélt:


“Nekem nagyon jó kapcsolatom volt Fernandóval a Renault-nál. Először is: nagyon jó versenyzőről van szó, aki tudja, hogyan kell nyerni, emellett az a típus, aki szeret irányítani. Ez jó lehet a csapatnak, mert erős személyiségű versenyzőkre van szükség.”
“De néha azért nehéz kezelni Fernandót. És most épp nehéz helyzet van. A versenyzőnek és a csapatnak is törekednie kell a kompromisszumra, együtt kell javítani a helyzeten. Fernando jó csapatjátékos, de mindkét félnek az együttműködésre kell koncentrálnia, mert különben bajok lehetnek Alonsóval.”

Kommentek

Keresztbe vágva jön az Alpine

Megérkezett az első gyári videó a Renault jövőre érkező sportkocsijáról, az hátsókerekes Alpine A120-ról.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

Okos kis kocka a Hondától

Jövő januárban leplezi le új koncepcióját a Honda. Önjáró, gondolkodó, elektromos gépkocsit ígérnek.

Összkerekes változatot kap a Dodge izomautója

Amerikai izomautóban szinte szentségtörés a V6-os motor és az összkerékhajtás, de a Dodge azt ígéri, hogy a Challenger GT így is élvezetes autó marad.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.