A Lotus az idei szezonra Mercedesre cserélte a korábbi Renault-motorjait, ezzel azonnal versenyképesebbé vált az istálló. Ezen felbátorodva nemrég már azt is elképzelhetőnek tartotta az alakulat, hogy a Williams és a Red Bull orra alá is borsot törhet a szezonban.

“Nem látunk fenyegetést a Lotusban” – mondta Symonds. “Jó autójuk van, rengeteget léptek előre, amiért jár nekik az elismerés. De ahogy annyi más csapatnak, nekik is szűkös a költségvetésük, így fejlesztésre nem tudnak annyit költeni.”

“Igazából korai azt mondani, hogy nem jelentenek fenyegetést, inkább úgy fogalmazok, hogy jelen pillanatban nem tartunk tőlük. És az a gyanúm, hogy nehezen tudnak felülmúlni minket a fejlesztési versenyben, de sosem lehet tudni.”

“Ami minket illet, nekünk sem lesz könnyű utolérni a Ferrarit, mert egy sokkal nagyobb szervezet, sokkal nagyobb erőforrásokkal. De tavaly is mögöttük voltunk az év elején, a végére viszont fordult a helyzet, az idén sem adjuk fel.”

A Symonds által emlegetett Lotusnál egyébként remek a hangulat az idei szezonban, bár Pastor Maldonado sok hibája miatt már volt egy kis morgás. A csapat mindenesetre versenyképes, és az anyagi helyzete is rendben van.

“Sok év után először nyereségesek lehetünk” – mondta Matthew Carter, a Lotus vezérigazgatója. “Ahol csak lehetett, lefaragtuk a költségeket, ez működött. Talán túl messzire is mentünk tavaly, túl komoly volt a leépítés, de a télen rendeztük a sorokat.”