A címvédő Lewis Hamilton az idény első négy fordulóján háromszor győzött, egyszer második lett, legközelebbi riválisa, a csapattárs Nico Rosberg előtt is 27 ponttal vezet. A Mercedes angolja látszólag akadálytalanul tör a harmadik bajnoki siker felé, és ezt ő maga is így érzi.
“Akarom azt a harmadik címet, mint ahogy Sennának volt” – mondta a német Sport Bildnek.


“Úgy érzem most magam, mint Sebastian (Vettel) lehetett az első címvédésénél” – utalt arra, hogy míg a német 2010-ben a csapattársával, Mark Webberrel folytatott kemény csata végén győzedelmeskedett, 2011-ben hatalmas fölénnyel dominált, lazán nyerte a második bajnoki címét.
“Olyan, mintha a siker vinne a hátán. Továbbra is éhezem a győzelmeket, de ugyanakkor sokkal lazább vagyok.”
Hamilton azt mondja, az idei előrelépése még őt magát is meglepte: “Azt hittem, inkább fordítva lesz, szóval szinte még nekem is meglepetés, milyen jól versenyzek, milyen jól tudok alkalmazkodni a dolgokhoz. Igazán büszke vagyok erre.”