Pastor Maldonado röhejesebbnél röhejesebb hibákat vét az idei szezonban: Kínában nem találta el, hol kell behajtani a bokszba, Bahreinben pedig azért kapott öt másodperces időbüntetést, mert rossz helyre állt a rajtrácson (emiatt tartott a szokásosnál hosszabb ideig, amíg a pilóták megkapták a rajtjelet).

Maldonado bénázási szintjére jellemző, hogy még csak nem is előrébb, hanem hátrébb (a 16. helyett a 18. kockában) parkolt le a rajtrácson, a felügyelőknek azonban a magát hátrányosabb helyzetbe hozó pilótának ugyanúgy ki kellett osztaniuk a büntetést.

De nem ez volt Maldonado utolsó ostoba hibája a versenyen, a 41. körben, a második kiállásánál véletlenül lekapcsolta a motort, így a csapatnak újra kellett indítania. Mivel ez eltartott egy ideig, a fékek füstölni kezdtek, amire már ugrott is volna poroltóval az egyik pályabíró, úgy kellett elkergetnie a csapatnak.

Maldonado végül egy kör hátránnyal, a 15. helyen ért célba, miközben csapattársa, Romain Grosjean a hetedik hellyel újabb értékes pontokat hozott. A venezuelai egyértelmű kritikát kapott a csapattól.

“Pastornak nagyjából ugyanott kellene célba érnie, mint Romain-nak” – mérgelődött Alan Permane, a Lotus főmérnöke. “De mint mindig, az öt másodperces büntetéssel és a motor lekapcsolásával minden esélyét elveszítette arra, hogy normális eredményt hozzon.”

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az utolsó kiállásáig Maldonado remek versenytempót futott, nagyjából Valtteri Bottas szintjét hozta. De ostoba hibákkal ez semmit sem ér.