Szerda este rendezték Sanghajban a Laureus World Sports Awards díjkiosztó gáláját.
Míg Lewis Hamilton az idő előtti elkotyogásának megfelelően nem nyert Az Év Sportembere kategóriában – a teniszező Novak Gyokovicsé lett a díj -, egy másik Forma-1-es azért sikert ért el. A tavaly a Red Bullnál kiemelkedő idényt teljesítő, három futamgyőzelmet is szerző Daniel Ricciardót Az Év Áttörése kategóriában díjazták (ezt a díjat 2008-ban Hamilton is megkapta már).
Ugyan vasárnap még Sanghajban zajlott a Kínai Nagydíj, de ezen a hétvégén már Bahrein következik a Forma-1-ben, így Ricciardo nem tudta személyesen átvenni a kitüntetést.
“A 2014-es idényre nagyon sokáig emlékezni fogok, én magam is áttörésként tekintek rá. Az pedig, hogy háromszor is a dobogó legfelső fokára állhattam, csak a hab volt a tortán” – mondta videoüzenetében az örökké mosolygó ausztrál.