F1: Massa soha nem volt még ilyen jó

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.04.14. 16.30

Rob Smedley, a Williams főmérnöke szerint Felipe Massa soha nem vezetett olyan jól F1-es karrierje során, mint az idén.

Felipe Massa 2008-ban kis híján világbajnok lett, két kanyaron múlt, hogy nem ő, hanem Lewis Hamilton szerezte meg a címet. A következő öt szezonban Massa csak árnyéka volt önmagának a Ferrarinál, ahol éppen mostani dicsérőjével, Rob Smedleyvel dolgozott együtt.

A Williamshez igazolása óta Massa valósággal kivirult, de különösen az idén nyújt jó teljesítményt. Massa összességében fantasztikusnak értékelte a Kínai Nagydíjat, az ötödik hellyel a maximumot hozta, az időmérőn pedig saját bevallása szerint “tökéletes kört” rakott össze.

“Egyetértek, szerintem is nagyon jó hétvégéje volt, cseppet sem túlzott” – mondta Smedley. “Hosszú évek óta dolgozom együtt vele, jó látni, hogy folyamatosan fejlődik. Több mint tízéves tapasztalat mellett elismerésre méltó, ha valaki egyre jobb és jobb tud lenni.”

“Felipe nagyon kiegyensúlyozott lett fejben, de ami különösen látványos, az a technikai előrelépése. Nagyon-nagyon meggyőző, ahogyan kezeli a gumikat. Mindig tudja, mit kell tennie velük.”

“Tudja, hogyan kell a legtöbbet kihozni belőlük az időmérőn, és tudja, hogyan tartsa őket életben a versenyen a lehető legtovább. A legjobb Felipe Massát láthatjuk az idén, ennél 2008-ban sem járt előrébb.”

Kommentek

Minden autóba nyomkövetőt kell szerelni Kínában

Minden gépjárműbe műholdas nyomkövetőt kell szerelni az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm körzet egyik prefektúrájában a terrorizmus elleni küzdelem keretében.

Hivatalosan is megvan Magyarország legtorzabb BMW-je

Ha valaki netán van olyan elvetemült és pénzt ad érte, egy dologra kérjük: bontsa szét és alkatrészenként adjon túl rajta, mert ez ebben a formában a márka meggyalázása.

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Női szupergonosz a Nissan elektromos nagykövete

Az Öngyilkos osztag című képregény-feldolgozás egyik főgonoszát játszó Margot Robbie ausztrál színésznőt választotta a Nissan elektromos mobilitási nagykövetéül.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.