F1: Räikkönen miatt csalódott a Ferrari

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.04.11. 11.20

A Ferrarinál a 3-4. helyet várták a Kínai Nagydíj időmérőjén, de Kimi Räikkönen a legfontosabb pillanatban hibázott, csak a 6. lett. Vasárnap lehet javítani.

Ahogy a Kínai Nagydíj szabadedzéseiből kiderült, a Ferrari Sanghajban is a második erőnek számít a Mercedes mögött, ezért az olasz csapatnál a 3-4. hely megszerzését várták a kvalifikáción.
Míg Sebastian Vettel hozta is, amit kellett, Kimi Räikkönen hibázott az utolsó Q3-as körén, így mindkét Williams eléje tudott kerülni, a finn csak a 6. rajkockából várja majd a startot. Nem volt elégedett.
“Rossz kört mentem az utolsó szett gumin, az első két kanyarban valahogy nem tapadt az autó hátulja. A köridőnek már ott lőttek is, utána csak igyekeztem menteni, amit lehet. Kiábrándító a pozícióm” – mondta a 2007-es bajnok.
A csapat technikai főnöke, James Allison sem volt túl boldog:
“Csalódottak vagyunk, hogy nem a 3-4. helyen végeztünk. Megvolt a tempónk hozzá, de ez van. Kimi a 6., de holnap azért lesz lehetőség az előrelépésre.”
A kérdésre, hogy Malajziához hasonlóan megpróbálkoznak-e esetleg valami eltérő, érdekesebb stratégiával, így felelt: “Itt öngyilkosság lenne az egy kiállás, gyakorlatilag tuti a kétkiállásos stratégia mindenki számára. Ez itt azért nem Malajzia, ezt láthatjuk. Majd meglátjuk, hogy alakul, de elsősorban az a cél, hogy a lehető legjobb versenyt fussuk, majd este kitaláljuk, mi legyen.”

Kommentek

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.