F1: Hamilton tarolt, Alonso lerobbant

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.04.11. 07.30

A Kínai Nagydíj utolsó edzéséni is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa és a Ferrarik. A Red Bull a fékekkel szenved, Alonso egy körig sem jutott.

A péntekinél melegebb körülmények között zajlott a Kínai Nagydíj utolsó, egyórás szabadedzése Sanghajban.
Az élen a papírforma érvényesült: Lewis Hamilton harmadszorra is az első helyen zárt, majd két tizeddel hátrébb csapattársa, Nico Rosberg következett. A Ferrarinál csapaton belül ugyanekkora különbség volt Sebastian Vettel javára Kimi Räikkönennel szemben, a Mercedestől viszont 7-8 tizedre vannak, a pole-ra minden bizonnyal nem lesznek veszélyesek a vörösök.


Papíron jól mutat, hogy a Red Bull az 5-6. helyen, a harmadik erőként szerepel, de a Milton Keynes-ieknél továbbra is bajok vannak a fékekkel, Danyiil Kvjat az edzés végén megint kénytelen volt “lábujjhegyen” körözgetni, miközben a garázsban Ricciardo autóját hűtötték hosszasan a ventilátorokkal.
 
A top10-be befért még mindkét Toro Rosso, közöttük (8.) a williamses Valtteri Bottas, valamint a lotusos Romain Grosjean is. 
Érdemes kiemelni, hogy a 10. helytől lefelé elképesztően szoros a mezőny, Grosjeant és a 17. helyen zárt Sergio Perezt kevesebb mint négy tized választotta el.


Az edzésen Fernando Alonso nem vezetett, pontosabban installációs körén mindössze négy kanyarig jutott, amikor valamilyen motorhiba miatt le kellett állnia. A modern erőforrások bonyolultsága miatt egyelőre az sem biztos, hogy az időmérő kezdetére javítható-e az autó.
A Kínai Nagydíj kvalifikációja 9 órakor kezdődik.
Kínai Nagydíj, 3. szabadedzés, Sanghaj, 2015.04.11. 

Kommentek

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Másfélszer hasznosabb az elektromos Kangoo

Ahogy a Renault Zoe, a franciák Z.E. villanyautó-családjának hasznos tagja, a Kangoo is másfélszeresére növelt hatótávolsággal fut neki a következő modellévnek.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

Már el is készült a legdurvább Fiesta

Az új Ford Fiesta máris megvadult és rallyautóként még elődjénél is sikeresebb szeretne lenni, amihez mindene adott.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Csak a baj van a szigorúbb fogyasztási tesztekkel

Az emissziós tesztekkel szemben támasztott követelmények szigorításának lassított ütemezését kéri az Európai Bizottságtól az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

Kocsisor, ami Budapesttől a Balatonig ér

Ha egymás mögé állítanánk a 15 ezer autót, akkor a kocsisor Budapest határától majdnem a Balatonig érne – márpedig idén a Ford várhatóan ennyi járművet ad el Magyarországon.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.