F1: A Red Bull többet várt a hetedik helynél

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.04.11. 11.35

A technikai gondokkal küzdő Danyiil Kvjat be sem jutott a Q3-ba, Daniel Ricciardo hetedik lett a Kínai Nagydíj időmérőjén. Az első öt volt a cél a Red Bullnál.

Csak a hetedik helyet szerezte meg a Red Bull a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, innen még a pénteken mutatott biztató versenytempóval is nehezen tud csodát tenni Daniel Ricciardo. Az ausztrál hátránya 1,7 másodperc volt az időmérőn győztes Lewis Hamilton mögött.

“Pénteken még nagyobb reményeink voltak, azzal számoltunk, hogy bekerülhetünk az első ötbe” – mondta Ricciardo. “De bizonyos értelemben elégedettek lehetünk, mert reálisan nézve a Williams szombatonként még előttünk van.”

“Bízom benne, hogy a versenyen valamivel jobb eredményt érhetünk el. Nem kérdés, hogy a Mercedes elérhetetlen messzeségben van tőlünk, de a Williamsszel talán csatázhatunk az első ötért. Jó lenne, ha egy kicsivel közelebb lennénk hozzájuk.”

A másik Red Bull-lal Danyiil Kvjat a 12. helyről rajtolhat, az orosznak a hajtáslánccal volt problémája, gyengének érezte az autóját.

Kommentek

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.