Mosley szerint kinyírja magát a Forma-1

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.04.07. 10.30

A Nemzetközi Automobil Szövetség korábbi elnöke, Max Mosley attól tart, hogy hamarosan összeomlik a Forma-1.

“Ha ez így megy tovább, akkor az F1-nek vége” – mondta a dpa német hírügynökségnek a hétvégi Kínai Nagydíj előtt a brit Mosley, aki elsősorban abban látja a problémát, hogy a bevételeket nem egyenlő arányban osztják el a csapatok között, az autók fejlesztésére és a személyzetre pedig túl magas összegeket költenek. “Ez túlzás” – jelentette ki a 74 éves ex-elnök.

Mosley 1993 és 2009 között vezette a FIA-t. Korábban maga is versenyzett és társalapítója volt a March nevű F1-es istállónak. “Akkoriban az olyan csapatok, mint a Tyrrell, talán húsz alkalmazottal dolgoztak, és mégis világbajnokságot nyertek. Most ez a szám hétszáz és ezer között mozog” – mondta Mosley, aki szerint a takarékossági program azonnali bevezetése lenne a megoldás.

“A bevételeket egyenlő arányban kellene elosztani, és a csapatok ennél jelentősen nem költhetnének többet. Ehhez azonban szükség lenne az istállók egyetértésére, és a jelenlegi szerződések módosítására. Ez nem lehetetlen, csak az emberekkel meg kellene értetni, hogy erre igenis szükség van” – jelentette ki Mosley.

Az előző szezon végén a Caterham és a Marussia is csődeljárás alá került – előbbi aztán meg is szűnt, utóbbi viszont Manor Marussia néven rajtengedélyt kapott -, továbbá a Sauber, a Force India és Lotus is hosszú ideje anyagi gondokkal küzd.

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.