F1: A Ferrarinak nem hiányzik Alonso

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.04.01. 12.45

A Ferrari köszöni szépen, jól megvan Fernando Alonso nélkül, Jarno Trulli szerint a csapat nem fogja visszasírni a spanyolt. James Allison szerint kellett az átszervezés.

Fernando Alonso öt sikertelen év után elhagyta a Ferrarit, tavaly már futamot sem tudott nyerni a spanyol. Távozása után azonnal jobb lett az autó, Sebastian Vettel máris győzni tudott vele a Maláj Nagydíjon.

Az elektromos Forma-E sorozatban már saját csapatot vezető Jarno Trulli szerint a Ferrari nem is fogja hiányolni a spanyolt. “Sebastian frissességet hozott a csapathoz, amely korábban elillant a Fernandóval való nem túl jó kapcsolat miatt” – magyarázta Trulli, aki a Renault-nál Alonso csapattársa volt.

“Dolgoztam Fernandóval, és megerősíthetem, hogy nehéz vele a közös munka. Most, már csapatvezetőként is inkább Vettelt szerződtetném.”

Trulli nem gondolta volna, hogy a Ferrari már Malajziában nyerhet. “Egy petákot sem tettem volna erre a szezon előtt. Az alapok jók, innen elkezdhetik szorongatni a Mercedes nyakát. A következő futam azért többet mond majd az erőviszonyokról.”

A technikai igazgató James Allison szerint a Ferrari tavalyi kivéreztetése is szükséges volt a csapat előrelépéséhez. Több vezetőt is lecseréltek, csapatfőnököt kétszer váltott az istálló, és az elnök sem maradhatott a helyén.

“Az ilyen változtatásokat nem lehet könnyen végrehajtani, ezeket sem volt egyszerű. A hosszú távú versenyképességünket tartottuk szem előtt” – magyarázta Allison. “Olyan emberekre volt szükségünk, akikre lehet építeni a jövőt, akikkel hónapról hónapra erősebbek lehetünk.”

“Meggyőződésem, hogy a következő hónapokban és években sokat fogunk profitálni ezekből a változtatásokból, azonnali eredmény nyilván nem várható. De jó úton járunk.”

Kommentek

Ezek az autók most a vevők kedvencei

Német autómárkák kerültek az amerikai Consumer Reports magazin éves márkarangsorának az élére az idén, az amerikai márkák messze mögöttük kullognak. A listát a tulajdonosok elégedettsége alapján állították össze.

Badár Sándor üldözte be a Lada Vestát a magyar piacra

Az első alaposabb körbejárás, beülés után Škoda Rapidok, Dacia Loganok, akár akciós Ford Focusok lehetséges alternatívájának tűnik a Lada Vesta.

F1: Rosberg ijesztőt jósolt az idei szezonra

A tavaly visszavonult címvédő, Nico Rosberg szerint annyira nehéz lesz vezetni az idei autókat, hogy a pilóták akár futamgyőzelmeket is bukhatnak a fáradtság miatt.

Nagyon pörgött a magyar autópiac februárban

Februárban az egy évvel korábbinál 20,7 százalékkal több, 8000 új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon.

F1: A Mercedes megállíthatatlan a teszten

A Mercedes folytatja: a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén is az ezüst nyíl futotta a legtöbbet, Valtteri Bottas ráadásul félelmetes köridőt is autózott. A McLaren ezúttal úgy-ahogy működik.

F1: Kanada is szerződést hosszabbított

Oroszország után Kanada is meghosszabbította Forma-1-es szerződését, 2029-ig biztos a montreali futam jövője.

Bajnokságon kívüli versenyen kísérleteznének az F1-gyel

A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn felvetette, hogy a világbajnokságon kívüli futamon kísérletezhetnének a versenyhétvégék formátumával.

Így sikerült a Volkswagen és az Ikarus összeházasítása

Kész szenzáció volt, amikor a budai várban először megjelentek a kis kerekű midibuszok. Ennek ellenére nem húzták sokáig, a BKV 5 év után lecserélte őket.

Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál

Nemrég Lengyelországban jártunk, és olyan sebességhatárokkal találkoztunk, amiről eddig nem is tudtunk.

F1: Egy csapat már elhasalt a trükkös felfüggesztéssel

A Nemzetközi Automobil Szövetség lépése után az egyik Forma-1-es csapat már biztosan kénytelen lesz változtatni a “trükkös” felfüggesztésén.

Nyolcéves csúcson a magyar gumiabroncspiac

2016-ban 5,1 százalékkal nőtt a hazai személygépkocsiabroncs-piac a 2015-ös évhez képest.

Az EU-s országok nem akartak új fogyasztásmérést

Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.