F1: Vettel ne legyen bazári majom!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.31. 13.35

Sebastian Vettel korábbi csapatfőnöke szerint Bernie Ecclestone rosszul teszi, hogy a német szupersztártól celebeskedést vár.

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone a múlt hétvégén a címvédő Lewis Hamiltont “minden idők legjobb bajnokának” bélyegezte, amiért az angol versenyző igyekszik globálisan ismert popkulturális szereplővé válni, “a vörös szőnyegen forog”, és “igazi kasszasiker”.
Ecclestone ugyanakkor Sebastian Vettelt állította ellenpéldaként, aki szerinte “azt hiszi, hogy a munkája kimerül abban, hogy gyorsan vezeti az autót”.


A 84 éves angol üzletember szavaira az egykori Ferrari-, Benetton- és McLaren-pilóta, később a Toro Rosso csapatfőnökeként Vettelt a sztárság felé elindító Gerhard Berger reagált. Az osztrák egyáltalán nem ért egyet Ecclestone-nal.
“Nem értem Bernie-t. Azt akarja, hogy a versenyzők a piroslámpás negyedek királyai legyenek?” – mondta a Sport Bildnek. 
“Vasárnap Vettel megjárta a vörös szőnyeget akkor, amikor egyedül igazán fontos: a futam győzteseként” – emlékeztetett a Forma-1-es pilóták elsődleges céljára az osztrák veterán.
Míg Hamilton szinte az összes pályán kívüli szabadidejét különböző rendezvényeken, sztárok környezetében tölti, és igyekszik a lehető legtöbbször kamera elé kerülni – néha úgy, hogy “szerényen” épp mögé áll -, Vettel híresen óvja a magánéletét, közismert, hogy csapattársához, Kimi Räikkönenhez hasonlóan a közösségi oldalakon sincs jelen.

Kommentek

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.