A Ferrarinál a 2014-es évad korszakváltást hozott, az elmúlt évek stagnálása, viszonylagos versenyképtelensége miatt a Forma-1-es csapat és az egész cég csúcsvezetése lecserélődött, sőt Fernando Alonso is távozott, hogy helyére Sebastian Vettel üljön.


Az a Vettel, aki múlt vasárnap az új, pozitívabb hozzáállást bevezető csapatfőnökkel, Maurizio Arrivabenével ünnepelhette az olasz alakulat friss győzelmét – a Ferrari diadala népszerű eredmény volt. 
A Ferrarit tavaly szeptemberi lemondása – megbuktatása – előtt 23 évig irányító volt elnök, Luca di Montezemolo örül a sikernek, de úgy érzi, a régi gárda is köszönetet érdemelne.
“Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra győzni fog a csapat” – mondta az immár az Alitalia légitársaságot igazgató 67 éves üzletember.
“Kemény munka gyümölcse ez, de a munka már 2014 februárjában megkezdődött Maranellóban, és csak átvették azok, akik ma irányítják a Scuderiát. A mostani győzelem részben a Mercedes kis hibáinak is köszönhető, ugyanakkor viszont azoknak is, akik tavaly hozzáláttak a kasztni és a motor újratervezésének” – utalt a tavaly szintén lecserélt főtervezőre, motorfőnökre és más mérnökökre is.