F1: A Renault-t is felpörgette a Ferrari győzelme

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.03.30. 15.30

A Renault ügyvezetője, Cyril Abiteboul szerint a Ferrari malajziai győzelme bizonyítja, hogy a Mercedes verhető. Dolgozni kell tovább.

Ugyan a Maláj Nagydíj sem kerül arany betűkkel a Renault történelemkönyvébe, a franciák máris megtalálták a pozitívumokat a futamban. Toro Rosso, Red Bull sorrendben a négy utolsó pontszerző hely lett a Renault-é, a gyártóra azonban ösztönzőleg hat Sebastian Vettel és a Ferrari győzelme.

Cyril Abiteboul ügyvezető szerint az ausztráliai teljesítményhez képest sokat sikerült előrelépni, bár Daniel Ricciardo ismét kört kapott a győztestől.

“Azt mondtuk Melbourne után, hogy reagálnunk kell a problémákra, de semmit nem szabad túlreagálnunk” – magyarázta Abiteboul. “Az intézkedések, amelyeket az idénynyitó után végrehajtottunk, máris hatásosnak tűnnek.”

“Motorteljesítmény szempontjából sokkal inkább ott tartunk, ahol már Ausztráliában kellett volna. A megbízhatóság alapvetően jó volt, ahogy lennie is kell, a vezethetőség terén végrehajtott módosításaink pedig lehetővé tették a csapatoknak, hogy a beállításokkal is tudjanak foglalkozni.”

“A Ferrari nagyszerű munkát végzett az elmúlt hónapokban, megmutatták, hogy a Mercedes utolérhető, ha minden összeáll. Most a saját munkánkra kell koncentrálnunk, a versenyek között olyan keményen dolgozva, amennyire csak lehetséges.”

Kommentek

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. Az európaiak egészségével szórakoznak a buherálók.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.