F1: Mind a 20 autó elrajtolhat

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.28. 13.40

A versenybíróktól kapott felmentés után a Maláj Nagydíjra kvalifikálni nem Manor versenyzői is elrajtolhatnak majd a vasárnapi versenyen.

Míg Ausztráliában az autót sem tudták beindítani, a szezonkezdet előtt pár héttel feltámasztott Manor Marussia autói Szepangban már a pályán voltak a szabadedzéseken.
A vörös-fehét járgány még nagyon problémás és lassú, az időmérő alá is húzta ezt, ugyanis Will Stevens elektronikai probléma miatt kimaradt a Q1-ből, míg csapattársa, Roberto Merhi nem tudott a vasárnapi kvalifikációhoz szükséges, 107 %-on belüli időt futni.
Az időmérős elhasalás azonban nem jelenti automatikusan, hogy az érintettek nem indulhatnak a versenyen, a versenybírók kérelem alapján, méltányossági alapon engedélyezhetik a rajtot.
Így történt ez most is, ugyanis a szabadedzéseken mind Stevens, mind Merhi képes volt az aktuális legjobbhoz mért 107 %-on belül teljesíteni, ezért a stewardok indulási engedélyt adtak nekik.
Ha minden jól megy, a 2015-ös idény második versenyén, a Maláj Nagydíjon mind a 20 autó ott lesz. A futam magyar idő szerint reggel 8-kor kezdődik.

Kommentek

Ezek a világ leginkább tiszteletre méltó autógyártói

A Fortune magazin évről évre felállítja az ötven leginkább nagyra becsült nagyvállalat globális rangsorát. Az autógyártók nem képviseltetik magukat nagy számban.

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.