F1: A Williams nem bírja az esőt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.28. 14.00

Az edzéseken még a harmadik erőnek látszó Williams csúnyán felsült a Maláj Nagydíj időmérőjén. Száraz futamot remélnek.

A Maláj Nagydíj szabadedzései alapján egyértelműnek tűnt, hogy az érinthetetlen Mercedes mögé a Ferrari sorolt be második erőnek, de ugyanilyen világos volt, hogy a harmadik csapat a Williams.
A szepangi, esős időmérő aztán komoly csalódást hozott a grove-i alakulatnak, Felipe Massa csak a 7., Valtteri Bottas pedig a 9. leggyorsabb kört futotta a Q3-ban. Vizes pályán egyszerűen nem jó az FW37-es.


“Továbbra is megvannak a vizes körülmények között tavaly is tapasztalt problémáink, de remélhetőleg most már meg tudjuk oldani őket. Úgy néz ki, holnap száraz lesz a verseny, én pedig azt hiszem, hogy úgy mindketten a top5-ben végezhetünk majd” – nyilatkozta a brazil veterán.
 
A hátsérülés miatt az Ausztrál Nagydíjat kényszerűen kihagyó Bottas is jobbat remélt: 
“Kicsit csalódott vagyok a mai nap alakulása miatt, úgy éreztem, hogy jó kört mentem, így meglepett a 9. idő. Szerettem volna a legutolsóként átmenni a célvonalon, ami sikerült is, de úgy tűnik, az esős teljesítményünkön még van mit dolgozni. Reméljük, hogy holnap száraz lesz a verseny, persze meleg lesz, szóval úgy sem könnyű, főleg nem a 9. helyről.” 
Bottas Romain Grosjean büntetése miatt egy helyet előrébb lép, így csapattársa mellől, a 8. rajtkockából kezd.

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

Vérlázító pofátlanság az útdíjszolgáltatónál

Egy kiszivárgott levelezés szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csak azért engedett el egy büntetést, mert a szabálytalankodó testvére a cégnél dolgozik.

Rákaptak a magyarok a villanyautókra

Az állami támogatás nyomán megnőtt az érdeklődés az elektromos autók iránt, de idén várhatóan már nem sok, támogatással vásárolt autót helyeznek üzembe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.