Alonso: Készen állok a versenyzésre!

A balesetről csak csütörtökön kérdezhetik

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.03.24. 15.30

Fernando Alonso a McLarennel együtt elutazott Malajziába, a kétszeres bajnok spanyol a második versenyen már indulni szeretne.

Az ezzel kapcsolatos végső döntést az FIA orvosi stábja hozza meg csütörtökön, Alonso azonban úgy érzi, százszázalékos állapotban van.

“Keményen edzettem az elmúlt napokban, jól érzem magam, és készen állok erre a hétvégére” – mondta Alonso. “A hőség mindig nagyon megnehezíti a pilóták dolgát Malajziában, de az edzéseken erre is odafigyeltem. Minden várható időjárási körülményre teljesen felkészültem.”

“Nehéz hétvége előtt állunk, de alig várom, hogy élesben is kipróbáljam az MP4-30-ast, és hogy visszatérjek a pályára.”

“Az ausztráliai hétvégét végig figyelemmel követtem, a megérkezésük pillanatától kapcsolatban voltam a csapattal. Világos, hogy sok munka áll előttünk, de Jenson eredménye megbízhatósági és adatgyűjtési szempontból is ígéretes volt, ezek nagyon fontos dolgok számunkra.”

“Korábban háromszor nyertem Malajziában, 2007-ben a McLarennel is. Noha egyelőre messze vagyunk az élmezőnytől, a McLaren-Hondánál mindenki azon dolgozik, hogy versenyről versenyre jobb eredményt érjünk el. Rengeteg potenciál van az autóban, keményen fogunk dolgozni, hogy az eredmények is jöjjenek.”

A McLarennél egyébként tisztában vannak azzal, mekkora érdeklődés övezi majd a visszatérő spanyolt, a Maláj Nagydíj előtt a csapat közleményben arra szólította a média képviselőit, hogy Alonsót csak és kizárólag a csütörtöki versenyzői sajtótájékoztatón kérdezzék a tesztbalesetről, a hétvége további napjain már csak a versenyzést illető kérdésekre fognak válaszolni.

Kommentek

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhez vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-s idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.