A 2015-ös Forma-1-es idényben a Német Nagydíjat a Nürburgringen rendezték volna, ám a  tavaly új tulajdonosok kezébe került pálya nem tudott megegyezni az F1-et szervező Bernie Ecclestone-nal, pontosabban nem tudták/voltak hajlandók kifizetni a rendezési díjat.
A németországi futam másik otthona, a versenynek tavaly helyszínt biztosító Hockenheim szintén jelezte, hogy ilyen későn már nem számíthatnak rájuk, azaz a hétre világossá vált, hogy megrendezhetetlen a Német Nagydíj.


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ezt pénteken tette hivatalossá, a Motorsport Világtanács törölte a futamot a 2015-ös versenynaptárból.
A július 17-19-i hétvége tehát üres marad, a Brit Nagydíj (július 3-5.) és a Magyar Nagydíj (július 24-26.) között három hét szünet lesz, majd a hungaroringi futamot következik a négyhetes nyári szünet.
A Német Nagydíj már a második, amelyet ejtettek a 2015-ös naptárból: az első, tavaly december elején kiadott, 21 fordulós verzióban szerepelt a Koreai Nagydíj is, de azt alig egy hónappal később, január elejére kivették.
Idén tehát újra csak 19 fordulóból áll majd az évad, de október utolsó hétvégéjén régi-új belépőként üdvözölhetjük majd a Mexikói Nagydíjat.