F1: Ecclestone megbünteti a kiscsapatot

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.17. 09.30

Bernie Ecclestone egyáltalán nem vette jó néven, hogy a feltámasztott Manor nem lépett pályára a szezonnyitón. Fizetni fognak.

Az új befektetők által az utolsó pillanatban, a szezonkezdet előtt pár héttel feltámasztott Marussia-csapat, azaz Manor ugyan elutazott az Ausztrál Nagydíjra, de az autóik egyszer sem jártak a pályán.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ki is vizsgálta a kimaradást, de a felügyelőszervezet végül nem büntette meg a kiscsapatot, bizonyítottnak látták, hogy a Manor valóban szeretett volna indulni, egyszerűen túl nagy falat volt számukra a felkészülés.
Az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone többek között a Manornak is pénzbeli gyorssegélyt nyújtott, ezért most átverve érzi magát, állítják a kisemberhez közel álló források.


Ecclestone még a múlt héten azt mondta, hogy “egy szerződés keretében három futamot mulaszthatnak, szóval nekik annyi, ha még egyszer kimaradnak”, ez pedig, figyelembe véve a Marussia tavalyi hiányzásait, elég fenyegetően hangzik a Manor számára.
Mivel az FIA álláspontja szerint jogi értelemben a Manor részt vett az Ausztrál Nagydíjon, Ecclestone kidobni egyelőre nem tudja az alakulatot, de a büntetés nem marad el:
“Nem lett volna szabad hagyni, hogy a Manor ezt csinálja. A mi hibák. Én megjósoltam, hogy ez lesz. Eszük ágában sem volt versenyezni Ausztráliában. Akkor sem tudtak volna versenyezni, ha fegyverrel kényszerítik őket. Lehetetlen volt elindulniuk, szóval nem is állt szándékukban” – háborgott az angol üzletember, aki így felszerelés szállítását számlázza majd ki a Manornak “pénzbírságként”. “Nem versenyeztek, szóval fizetniük kell” – szögezte le.

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.