F1: Ebben bízhat Alonso és a McLaren

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.14. 17.05

A Nemzetközi Automobil Szövetség meghatározta, mennyit fejleszthet erőforrásain a Forma-1-ben idén visszatért Honda.

A Forma-1-ben a 2014-ben bevezetett új, 1,6 literes turbós erőforrásokkal együtt a fejlesztésükre vonatkozó szabályokat is átírták.
Az új motorok és kapcsolt részeik a Nemzetközi Automobil Szövetség által meghatározott, a részegységekhez pontértéket rendelő, idényenként egyre korlátozottabb rendszert vezetett be.


Új belépőként a McLaren-partner Hondára eredetileg a 2014-re írott szabályok vonatkoztak volna, azaz február végén, a szezonkezdet előtt be kellett volna fagyasztaniuk a fejlesztéseket, de a kérelmek és lobbizás után végül az FIA a rivális gyártók fejlesztésikredit-felhasználásának arányában határozta meg a japán szállító játékterét.
Az FIA végül a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt hozta nyilvánosságra a releváns értékeket, amelyek szerint a rendelkezésre álló motorfejlesztési 32 zsetonból/kreditből a Mercedes 25-öt, a Ferrari 22-t, a Renault pedig 20-at használt fel.
A fentiek átlaga alapján a Honda 9 zsetonból gazdálkodhat, amire szükségük is lesz?

Kommentek

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Logan MCV Stepway: terepkombi a Daciától

A Sandero, a Dokker és a Lodgy után egy igazi terepkombival bővült a Dacia Stepway életmódcsaládja.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

Itt az új Suzuki Wagon R

Két kivitelben mutatta be új törpeautóit a Suzuki. A japán piac legtakarékosabb mikroegyterűi automata vészfékrendszerrel és távfényaktiválással érkeztek a piacra.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.