Daniel Ricciardo szerint a Red Bull nem adja fel előre az Ausztrál Nagydíjat, a csapatnak “van egy terve” arra, hogyan verje meg a Mercedest. Az előzetes esélylatolgatások elég egyhangúak a várható erőviszonyokkal kapcsolatban, nincs olyan szakértő, aki ne Mercedes-fölényt várna az évben. Bernie Ecclestone egyenesen mindenét hajlandó lenne feltenni a németek győzelmére. De Ricciardo ettől nem esik kétségbe.


“Ha visszagondolunk a tavalyi évre, nem kérdés, hogy most jobb pozícióban vagyunk” – mondta Ricciardo, aki tavaly második hellyel kezdte az évet, bár utólag kizárták az üzemanyag-átfolyással kapcsolatos szabálytalanság miatt.

“Sokkal nagyobb magabiztossággal és sokkal megbízhatóbb autóval kezdjük a szezont, és a vasárnapi versenyre is van egy tervünk, amellyel elsők lehetünk.”

“Sokat fejlődött a csapat tavaly óta, és ez rám is igaz. Sokkal érettebb versenyzőnek érzem magam, az itt töltött egy évnek köszönhetően a hatásom is nagyobb a csapatra. Úgy érzem, minden adott egy sikeres szezonhoz, alig várom, hogy elkezdődjön.”

“A Mercedes most is gyorsabbnak tűnik a mezőnynél, az üldözők között viszont elég szoros a verseny. Meglátjuk, a pályán mi lesz ebből. A dobogóért nagy lesz a verseny a Ferrari, a Williams és köztünk, de később mások is beleszólnak majd a csatába.”

“A csapat nagyon pörög, szinte érezni a pezsgést, Adrian Newey is ugyanúgy itt van, mint szokott. Ha engem kérdeznek, még nagyon is érdekli, mire viszi az RB 11-es.”