F1: Kemény napok várnak a McLarenre

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.11. 09.30

A McLaren-Honda felkészületlenül, egyik sztárpilótája nélkül kezdi a 2015-ös idényt, keserves vesszőfutás kezdődhet Melbourne-ben.


A McLaren siralmas futásteljesítménnyel, makacs megbízhatósági problémákkal vergődött keresztül az új hondás korszak első téli tesztidőszakán, egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy felkészületlenül érkeznek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.
A csapat gondjait tetézi, hogy a Ferraritól átigazolt sztárpilóta, Fernando Alonso a második teszten történt furcsa balesete után nem is utazott el Melbourne-be, dubaji otthonából követi majd az eseményeket, hogy aztán talán a Maláj Nagydíjon ő is beszálljon.
A wokingi csapat veteránja, Jenson Button nem titkolja, hogy nehéz, nagyon nehéz hétvége vár rájuk. 


“A csapat wokingi és Japánban lévő fele is hihetetlen elszántsággal kívánja a fejlődést, javulást, és a nehéz tesztnapok ellenére azért határozottan érzékelhető az előrelépés. Az autó erős alap, én bízom benne, hogy végül jók leszünk, csak türelemre van szükség” – magyarázta a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, aki idén tizenhatodszorra áll majd rajthoz Ausztráliában.
“Melbourne mindig lenyűgöző esemény, senki sem tudja előre, hol áll a többiekhez képest, és bár a többi csapat már az új turbókorszak második évében jár, a tavaly elvégzett fejlesztések a háttérben zajlottak, szóval senki nem mutatta még meg, mire is képes igazán.” 
“Számunkra kemény tanulási időszak lesz ez, de teljes erőbedobással dolgozunk a mérnökökkel, hogy a lehető legjobban beállítsuk az autót, az utolsó pillanatig küzdünk majd, hogy a legtöbbet kihozzuk a hétvégéből.”


Button Alonso távollétére is kitért: “Igazán kár, hogy Fernando nem versenyezhet, de remélem, hogy gyorsan felépül és hamarosan autóba ülhet! Ugyanakkor örülök, hogy Kevin újra vezethet, biztos vagyok benne, hogy jól helyettesíti majd Fernandót, a legjobbakat kívánom neki is.”
A 2009-es bajnok és a csapat természetesen igyekszik jó képet vágni a helyzethez, de a külső szemlélők nem szépítenek.
“Fájdalmas, nagyon fájdalmas év jön számukra” – fogalmazott velősen az 1996-os világbajnok, Damon Hill.


Az egykori Tyrrell-, Benetton-, McLaren- és Jordan-versenyző, Martin Brundle így beszélt: 
“Baromi nagy bajban vannak, hát nem? A McLaren-Honda ugyanolyan pocsékul szerepelt a teszteken, mint tavaly a Red Bull-Renault, igaz, ők végül a második helyen zártak a bajnokságban. Egyesek szerint Alonso nem is siet visszaülni az autóba” – magyarázta a brit Sky Sports szakkommentátora, hozzátéve azért, hogy talán van fény az alagút végén.
“Feltételezhetjük, hogy javulni fognak. Ron Dennis azt állította nekem, hogy a Honda infrastruktúrájánál még sosem látott jobbat. Úgy tűnik, az elején szenvedni fognak, de azért nem írhatjuk le őket a teljes idényre.”


A német Sky Sports szakkommentátora, az 1979-86 között 88 F1-es versenyen indult Marc Surer nem érti, miért áll ilyen rosszul a McLaren-Honda:
“Meglep, hogy mennyire nem megy nekik, főképp, hogy a csapat már tavaly, Abu-Dzabiban is kipróbálta az új erőforrást, azaz bőven volt idő a hibák kijavítására” – nyilatkozta a svájci expilóta, hozzátéve, hogy a Nagy-Britannia és Japán közti távolság is akadályozhatja a “gyors megoldásokat”.
Az első McLaren-Honda korszak utolsó, 1992-es futamgyőzelmét szerző Gerhard Berger is csodálkozik, szerinte “egyértelműen a motorral” vannak gondok: “Az az érzésem, hogy valamit nagyon elszámítottak” – summázott a McLaren mellett a Ferrarinál és a Benettonnál is megfordult, később a BMW motorsportprogramját és a Toro Rossót is irányító osztrák.
A McLaren történetének leghosszabb ideig szolgáló versenyzője (1996-2004, 150 futam), David Coulthard is lesújtó véleményt fogalmazott meg: 


“Egyszerűen nem értem, hogy mi van velük. Honda le van maradva, és eltart majd egy ideig, míg felzárkóznak. Pedig plusz egy évük volt a motorfejlesztésre. Tavaly, az új motorok bevezetésére a Ferrari és a Renault nem készült fel elég jól, közben viszont a Honda már összeállt a McLarennel, és volt egy évük a tanulásra, a fejlesztésre, szóval furcsa ez. Nagyon nem McLaren-módra folynak most a dolgok. Igaz, az elmúlt pár évük sem volt valami fényes.”
A BBC szakkommentátoraként dolgozó 13-szoros futamgyőztes skót azt gyanítja, hogy a McLarennél felpörgetett utcai autós projekt árt a Forma-1-es tevékenységnek, ugyanis korábban, a McLaren F1 (1994) és a Mercedes SLR McLaren (2003) fejlesztése és bemutatása idején is lejtmenetbe került a csapat.
“Az utcai autós projekt fejlesztése erőforrásokat kíván, ha pedig arra fordítják az időt és energiát, akkor kevesebb jut a Forma-1-re.”
“Tavaly nagy átszervezések voltak a csapatnál, mégis kiábrándító idényük volt. A legjobb motorral (a Mercedes) mentek, de az autó nem volt elég jó. Most pedig a Honda már nem is a legjobb erőforrás, szóval bízzunk benne, hogy legalább az autót jobban tervezték. Elképesztő tervezési infrastruktúrájuk van. Ha a bajnoki cím azon múlna, kié a legjobb létesítmény, akkor minden évben a McLaren győzne. A Ferrari egy elég lepukkant kis üzem, a Red Bull pedig egy szimpla gyárépületben dolgozik Milton Keynes-ben.”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.