F1: Hamiltont kétszer hívta a Ferrari

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.09. 08.35

…de marad a Mercedesnél, hamarosan meglesz a szerződés. A szakítás ellenére is nagy formában a címvédő.

A brit Mirror értesülése szerint a Ferrari az elmúlt időszakban kétszer is tárgyalásokat kezdeményezett Lewis Hamiltonnal, 2016-tól Kimi Räikkönen helyére ültették volna az angolt. 


A Mercedes sztárját tavaly először Marco Mattiacci, majd utódja, Maurizio Arrivabene is megkereste, állítólag készen álltak arra, hogy évi 30 millió fontos fizetéssel őt tegyék a legjobban kereső Forma-1-essé, de az angol érdemben nem is tárgyalt a maranellói csapattal, a mercis szerződés meghosszabbítása élvez nála előnyt.
Azzal egyébként jól is halad, legalábbis a hétvégén erről beszélt. A címvédő egyedül, menedzser nélkül igyekszik elrendezni a dolgokat – nem könnyű, de közel jár a befejezéshez.
“Új tapasztalat ez. De így új dolgokat tanultam, szóval örülök ennek. Nagyon-nagyon idegtépő élmény, de igyekeztem a lehető legjobban intézni. Úgy remélem, hogy már az utolsó szakaszban járunk. Határidőket nem mondok, de tényleg nagyon a végén járunk a tárgyalásoknak” – magyarázta a brit sajtó képviselőinek.
 


Hamilton hülyeségnek bélyegezte azokat a pletykákat, amelyek szerint évi 50 millió fontot kérne a Mercedestől, de utalt arra, hogy az új szerződéssel az F1 legmagasabb fizetése lehet majd az övé.
“Nem arról szól, hogy nekem kell a legtöbbet keresnem, mert én vagyok a világbajnok. Egyszerűen így természetes, fokozatosan haladunk előre a csapattal. Ahogy a csapat előrébb lép, úgy szeretnék én is. Ahogy minden versenyzőnek, nekem is az a célom, hogy én legyek a legjobb.”
2014-ben Hamilton volt a legjobb, másodszor is világbajnok lett, de idén meg is kellene védeni a címet. Az angol versenyző számára biztatóan alakult a téli tesztelés, a magánéletben viszont nagy változás történt: február elején végleg szakított Nicole Scherzingerrel.
“Tavaly kialakítottam egy amolyan érinthetetlen hozzáállást. Igen, a korábbi években ez-egy szakítás minden értelemben befolyásolta az életemet, de úgy érzem, most sikerült magammal hoznom ezt a mentalitást tavalyról, és bár nem volt könnyű, úgy érzem, hogy most erősebb vagyok, mint valaha, azt hiszem, nem lesz gond ezzel” – mondta a szakításról.

Kommentek

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

Komoly baj van a magyar jogosítványok megújításánál

Nem minden háziorvos végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor, holott erről 2015 óta jogszabály rendelkezik.

Folyik a benzin a BMW villanyautójából

Átfogó visszahívást kezdeményezett a BMW az USA-ban, vélhetően globális folytatása is lesz az ügynek. Az i3-as városi villanyautók hatótávolság-növelőjével van gond.

Beelőzi a BMW M5-öt az Alpina B5!

Az új generációs BMW 5 sportverziója még távolról sincs kész, a márka legfőbb tunere, az Alpina azonban heteken belül bemutatja a maga M5-gyilkosát.

Ford egy BMW és egy Mercedes ellen

Három vadorzó turbómotorral, 500 Nm körüli nyomatékkal. BMW M2, Ford Focus RS, Mercedes A 45 AMG: melyik a leggyorsabb, a legszórakoztatóbb, vagy egyszerűen a legjobb?

Ezek a világ leginkább tiszteletre méltó autógyártói

A Fortune magazin évről évre felállítja az ötven leginkább nagyra becsült nagyvállalat globális rangsorát. Az autógyártók nem képviseltetik magukat nagy számban.

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.