F1: Vettelt hét éve hívták a Ferrarihoz

Titokban tárgyalt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.06. 09.30

Sebastian Vettel elárulta, hogy az elmúlt hét évben folyamatosan csábítgatták a Ferrarihoz, újra és újra tárgyalt az olasz csapat fejeseivel.

Sebastian Vettel 2008-ban az Olasz Nagydíjon a Toro Rosso-Ferrarival aratta első Forma-1-es futamgyőzelmét, a pletykák, spekulációk pedig már akkor megindultak arról, hogy ő lehet a maranellóiak következő Schumacherje.
A német pilóta aztán 2009-ben a Red Bull nagyobbik csapatához lépett tovább, ahol több tucatnyi futamgyőzelmet, és négy világbajnoki címet szerzett, 2014 októberében viszont bejelentette a távozását, később pedig hivatalossá vált, hogy a Ferrarinál folytatja.


A versenyző az olasz Gazzetta dello Sportnak most elárulta, hogy Maranellóból folyamatosan csábítgatták.
“2012-13 telén titokban jártam Maranellóban, hogy tárgyaljak (az elnök Luca di) Montezemolóval. De az első tapogatózások már 2008-ban megtörténtek, 2010-ben aztán megint, és bár tavaly nyárra (Stefano) Domenicali már nem volt ott, a kapcsolatot Marco Mattiaccival is fenntartottam és Montezemolóval is tárgyaltam újra” – mesélte.
“Haladtunk is a megegyezés felé, és kikértem Michael (Schumacher) menedzsere, Sabine Kehm véleményét is. Sajnos Michaellel nem beszélhettem meg ezt” – utalt a hétszeres bajnok Ferrari-legenda szomorú állapotára.
Vettel korábban azért már beszélgetett bálványával a ferraris lehetőségről: “Ó, igen! Még régebben elmeséltem neki, hogy Domenicali ajánlatot tett, ő pedig azt mondta, hogy ha igent mondok, akkor kellemes légkört, és hatalmas lelkesedést találok majd Maranellóban.”


A német pilóta első ferraris tesztszezonja nem alakult rosszul, úgy tűnik, hogy a Ferrari nagyot lépett előre 2014-hez képest, de Vettelnek kétsége sincs afelől, hogy a bajnoki címért idén is a Mercedes versenyzői küzdenek majd: 
“50-50, hogy melyikük győz végül. Tavaly nem gondoltam, hogy ilyen erős lesz Rosberg, főleg az időmérőn. Aztán a futamokon is nagyon közel volt Hamiltonhoz.”

Kommentek

F1: Betiltják a cápauszonyt, jön az új fejvédő

A Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport keddi ülésén több fontos döntést is hoztak a 2018-as szezonra. Kiiktatják a cápauszonyokat és a T-szárnyakat, új fejvédőt fejlesztenek, és a futamok újraindításában is változás jön.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

Ölében kisbabával vezetett egy nő, a videó miatt forrong a Facebook

A közösségi média mostanában kapta fel ezt a videót, és a vélemények megdöbbentően vegyesek.

Itt egy csokor tuskó, akik nem tudják, hogyan kell parkolni

Ha csak egy autós is meggondolja magát, már megérte.

Világrekorder izommotor a BMW 5-ösben

Új variánssal bővül a BMW 5-ös széria portfoliója. Az M550d xDrive minden egyes turbófeltöltőjére 100 lóerő jut.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Škoda Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.