F1: A Ferrari beérte a Red Bullt

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.04. 09.35

A Ferrari elnöke szerint 2015-ben a Ferrari már a második vonalban küzdhet a Red Bull mellett. A cél továbbra is két futamgyőzelem.

A téli tesztek alapján elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a címvédő Mercedes 2015-ben külön ligában játszhat majd, de úgy néz ki, hogy a tavaly második erőnek számító Red Bull idén már nem lesz egyedül, a Ferrari nagyot ugrott előre.


Az elnök, Sergio Marchionne a Genfi Autószalonon bizakodva beszélt a jövő héten kezdődő új szezonról.
“Az autó jó, a pilóták izgatottak. A Red Bull szintjén leszünk, amikor elkezdődik a harc. Nem szeretnék túlzottan optimista lenni, de nem is leszek túlzottan kritikus. A srácok elképesztő munkát végeztek, aztán majd meglátjuk, mi lesz a pályán.”
Marchionne ezzel együtt nem számít azonnali nagy sikerekre: “Hogy 2018-ban bajnokok leszünk-e? Naná, 2018-ban igen. De ha lehet, akkor azért már előbb is.”


A csapatfőnök, Mauruizio Arrivabene a múlt hétvégén Barcelonában szintén igyekezett visszafogni az elvárásokat, a jó tesztek ellenére tartja kitűzött célt, az idei két futamgyőzelmet:
“Nem bolondultam meg, hogy máris változtassak a célokon! A cél ugyanaz: két futamot nyerni, ez így jó. Három győzelem tökéletes lenne, ha pedig négyet nyernénk, cipő nélkül futnék 100 km-t Maranellóba! De a kitűzött cél nem változott.”
“Ahogy korábban is mondtam, az elsődleges az volt, hogy újjászervezzük a csapatot és mindenki a jó irányba húzzon. A teszteken nem osztanak bajnoki címet. Előrébb léptünk a tavalyi évhez képest, ez világos, de nem mondom azt, hogy idén már a bajnoki címért küzdhetünk. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy ne akarnánk legyőzni az ellenfeleket, különösen a Mercedest.”

Kommentek

Ezek az autók most a vevők kedvencei

Német autómárkák kerültek az amerikai Consumer Reports magazin éves márkarangsorának az élére az idén, az amerikai márkák messze mögöttük kullognak. A listát a tulajdonosok elégedettsége alapján állították össze.

Badár Sándor üldözte be a Lada Vestát a magyar piacra

Az első alaposabb körbejárás, beülés után Škoda Rapidok, Dacia Loganok, akár akciós Ford Focusok lehetséges alternatívájának tűnik a Lada Vesta.

F1: Rosberg ijesztőt jósolt az idei szezonra

A tavaly visszavonult címvédő, Nico Rosberg szerint annyira nehéz lesz vezetni az idei autókat, hogy a pilóták akár futamgyőzelmeket is bukhatnak a fáradtság miatt.

Nagyon pörgött a magyar autópiac februárban

Februárban az egy évvel korábbinál 20,7 százalékkal több, 8000 új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon.

F1: A Mercedes megállíthatatlan a teszten

A Mercedes folytatja: a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén is az ezüst nyíl futotta a legtöbbet, Valtteri Bottas ráadásul félelmetes köridőt is autózott. A McLaren ezúttal úgy-ahogy működik.

F1: Kanada is szerződést hosszabbított

Oroszország után Kanada is meghosszabbította Forma-1-es szerződését, 2029-ig biztos a montreali futam jövője.

Bajnokságon kívüli versenyen kísérleteznének az F1-gyel

A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn felvetette, hogy a világbajnokságon kívüli futamon kísérletezhetnének a versenyhétvégék formátumával.

Így sikerült a Volkswagen és az Ikarus összeházasítása

Kész szenzáció volt, amikor a budai várban először megjelentek a kis kerekű midibuszok. Ennek ellenére nem húzták sokáig, a BKV 5 év után lecserélte őket.

Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál

Nemrég Lengyelországban jártunk, és olyan sebességhatárokkal találkoztunk, amiről eddig nem is tudtunk.

F1: Egy csapat már elhasalt a trükkös felfüggesztéssel

A Nemzetközi Automobil Szövetség lépése után az egyik Forma-1-es csapat már biztosan kénytelen lesz változtatni a “trükkös” felfüggesztésén.

Nyolcéves csúcson a magyar gumiabroncspiac

2016-ban 5,1 százalékkal nőtt a hazai személygépkocsiabroncs-piac a 2015-ös évhez képest.

Az EU-s országok nem akartak új fogyasztásmérést

Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.