F1: Alonso miatt változtatnak a szabályokon

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.03.03. 14.30

Fernando Alonso furcsa balesete után a Nemzetközi Automobil Szövetség ezután a teszteken is kötelezővé tenné az autókon a fedélzeti kamerák és fekete dobozok használatát.

Fernando Alonso másfél hete szenvedett furcsa, teljes egészében mostanáig sem tisztázott balesetet az első barcelonai teszten. Az esetet a McLaren kérésére a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) is kivizsgálja, és úgy tűnik, az első tanulságot már levonták: a teszteken is a lehető legtöbb adatot kell rögzíteni az autókról.


A 2016-ra tervezett szabálymódosítás szerint “a balesetek elemzésére az autókra az FIA által kijelölt gyártótól származó nagysebességű kamerákat kell szerelni (…) amelyeknek az összes versenyen és az egynél több csapat által tartott teszteken is mindig működniük kell”.
Ugyanilyen feltételek mellett az FIA kötelezővé tenné a versenyzők fülében hordott gyorsulás/lassulásmérőt, hogy pontosabb adatokat kapjanak a pilóták fejét ért erőhatásokról, valamint egy állandóan, minden releváns adatot rögzítő fekete doboz használatát is, amelyet aztán a felügyelőszervezet rendelkezésére kell bocsátani.
Bár a McLaren már a balesetet követő napon előadta a maga verzióját a történtekről, sokan még mindig gyanúsnak találják az esetet, nem szűnnek a spekulációk. 


A német Sport Bild F1-es szakírója, Ralf Bach blogján azt írja, hogy egyesek továbbra sem vetik el az áramütéses teóriát, az ugyanis elég jól egybevágna az eddigi megismert információkkal. Áramütés esetén az áldozatok gyakran válnak zavarttá, valamint az amnézia is előfordul – Alonso pedig az ütközés után állítólag azt hitte, hogy még mindig Ferrari-versenyző, a balesetre pedig nem emlékszik.
Bach hozzáteszi, hogy míg a Mercedes és a Renault erőforrásainál öt-öt biztonsági egység védi a versenyzőt az áramütéstől, a Honda esetében csak három ilyen van, magát az áramütést pedig nem rögzítené a telemetria.

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.