A csütörtökön kezdődő barcelonai teszt két napján egy vendégpilóta, Pascal Wehrlein tesztelheti a Force Indiát. A német versenyző a Mercedes tesztelője (és nem mellesleg DTM-pilótája), már napokkal ezelőtt rebesgették, hogy lehetőséget kap a csapatnál. Ezt több forrás is azzal magyarázta, hogy a nehéz helyzetben lévő Force India sokmillió eurós tartozást halmozott fel motorszállítója felé, amely Wehrlein szerepeltetéséhez kötötte az adósság egy részének leírását.


A Mercedes sokat nem nyer az üzleten azon kívül, hogy futtatja kicsit Wehrleint, mert a Force India már korábban bejelentette, hogy erre a tesztre sem készül el idei autójával, azt legjobb esetben az utolsó teszten tudja kipróbálni.

“Örülök, hogy a Force India gondolt rám, és a Mercedes is támogatott ebben az ügyben” – mondta Wehrlein. “Fiatal pilótaként minden perc, amit F1-es autóban tölthetek, nagyon fontos, rengeteget tanulhatok. Az elsődleges célom, hogy gördülékenyen menjen a közös munka a csapattal, és jó visszajelzéseket adjak a mérnököknek.”