A McLaren a tavalyi szezonzáró utáni Abu-Dzabiban tesztelt először idén visszatérő motorpartnerével, a Hondával, de a módosított tavalyi modell mindössze pár kört ment. Sajnos a 2015-ös járgány, az MP4-30-as sem szerepelt sokkal jobban a múlt heti jerezi teszten a napi csúcs fél versenytáv, 35 kör volt.
A McLaren-Honda együttműködés egyelőre alulmúlja az elvárásokat.


“Azt hittem, hogy a Renault és a Ferrari szintjén lesz (a Honda-erőforrás” – mondta a McLaren leghosszabb ideig szolgáló versenyzője (1996-2004, 150 futam), a 13-szoros futamgyőztes David Coulthard.
“Miután két évvel ezelőtt bejelentették a Forma-1-es visszatérést, a Hondának egy teljes plusz éve volt arra, hogy fejlessze a motort. Igazán megleptek az abu-dzabi problémák, az meg főleg, hogy még most is ezekkel küszködnek” ? magyarázta a skót veterán a német Spoxnak.
A McLaren főtervezője, Matt Morris az Auto Motor und Sportnak elismerte, hogy az autó megbízhatatlansága miatt lassítanak a fejlesztési ütemen, Melbourne-ben pedig a győzelem helyett a célba érésnek is örülhetnek majd.
“Elkeserítő volt a megtett körök száma (Jerezben), de azért sikerült teljesíteni a program egy részét, amiből kiderült, hogy jó az autó” – mondta, kiemelve, hogy mind a szélcsatornás adatokat, mind a hűtési elvárásokat hozta a pályás teszt.
“De az aerodinamikai fejlesztésen lassítottunk, nincs értelme frissítéseket hozni, amikor még az alapcsomag is alig futott. Eredetileg úgy képzeltük, hogy a 2014 végi formát vihetjük tovább idén, de ehhez az kellett volna, hogy a tesztelés komolyabb problémák nélkül menjen. Mostanra reálisabb, ha célba érésre gondolunk Melbourne-ben.”