F1: Idén már nyerhet a Williams?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.02.05. 09.30

Felipe Massa szerint a Williams 2015-ben újabb lépést tett előre, már a futamgyőzelem is reális lehetőség lehet számukra. A brazil azért a Mercedest látja a favoritnak.

A Williams sok-sok évnyi középszerű szereplés, sőt küszködés után 2014-ben álomszerű feltámadást produkált, jöttek a dobogók, néha még a Mercedesre is veszélyesek voltak a Martini-festésű autók.
Felipe Massa kedden és szerdán vezette a 2015-ös modellt, az FW37-est, és elégedett volt azzal, amit tapasztalt.


“Egész más a csapat. Sokkal jobb, sokkal tapasztaltabb, sokkal felkészültebb. Minden más, sokkal felkészültebbek vagyunk most, mint tavaly év elején. Akkor is jó autónk volt, nagyszerű idényt hoztunk, és a fejlesztéseink is jók voltak, de most sokkal felkészültebbek vagyunk.”
A kérdésre, hogy 2015-ben sikerülhet-e az, ami tavaly még nem, azaz a futamgyőzelem, a brazil veterán óvatos bizakodással felelt: “Igen, azt hiszem. Nem sok futamgyőzelem, de egy talán összejöhet.”
Ami az ellenfeleket illeti, Massa a Ferrarit és a Mercedest emelte ki:
“Az első hetekben nagyon nehéz válaszolni. Még nálunk és a többieknél is sok mindent ki kell ismerni. Az egyértelmű, hogy a Mercedes megint lenyűgöző autót épített, és talán a Ferrari is előrébb lépett, de meggyőződésem, hogy mi is újra az élmezőnyben küzdhetünk.”

Kommentek

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.