Az első 2015-ös Forma-1-es teszten Jerezben a Red Bull és a McLaren-Honda bukdácsol, küszködik, a címvédő Mercedes feltűnésmentesen, de elképesztő kitartással gyűjti a kilométereket, míg a meglepetést a Ferrari jó formája szolgáltatja.
Az első két napon az “új fiú”, Sebastian Vettel az első helyre vitte az SF15-T-t, míg kedden Kimi Räikkönen a szintén Ferrari-motoros Sauber mögött lett második (de úgy, hogy a Sauberen lágy, a Ferrarin közepes gumi volt).


A címvédő Mercedes német pilótája, Nico Rosberg kezd tartani a maranellóiaktól: “Figyeljük az ellenfeleket, a Ferrari pedig kimondottan meglepetést jelentett az elmúlt napokban” – mondta, mielőtt áttért volna a saját munkájuk értékelésére.
Rosberg vasárnap 157, kedden 151 kört futott, hétfőn Lewis Hamilton ehhez 91-et tett hozzá – nem titkoltan a megbízhatóságra gyúrnak. 
“A jerezi cél a minél több futás, hiszen tavaly a megbízhatóság volt a gyenge pontunk. Arra koncentrálunk, hogy idén megbízható autónk legyen, mert tavaly emiatt úsztak el a pontok. Szóval ez a fő, most kell megtalálni a hibákat, még bőven van idő Melbourne-ig. Ha csak Barcelonában fedezzük fel a problémákat, akkor már szűkös az idő, nehezebb őket kijavítani.”


Rosberg kedden egyszer le is állt a pályán, de utólag azt mondta, nagyon egyszerűen javítható üzemanyag-probléma volt, általában pedig jól haladnak: “Máris találtunk néhány gyenge pontot az autón, de könnyen kezelni tudjuk majd őket, szóval jó úton járunk. A telemetriával is volt egy kis baj, az autó nem küldött adatokat a csapatnak, de ez mindig benne van. Ezzel együtt azonban nagyon bízunk benne, hogy erősen kezdhetjük az idényt és a fejlesztésekben is jók leszünk.”