A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a hét elején arról beszélt, hogy a 2015-ös modellel még az utolsó napokban is bőven lesz tennivaló, és úgy tűnik, a lehető legkomolyabban is gondolta.
Az olasz Omnicorse tudósítása szerint az RB11-es még nem teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által előírt kötelező, a tesztelés megkezdéséhez elengedhetetlen törésteszteket, ezzel ma, csütörtökön próbálkoznak majd az angliai Cranfieldben tallható létesítményben.
Az RB11-est a tervek szerint a Mercedes, a Williams és a Lotus mellett a jerezi teszt első napjának reggelén leplezik majd le, előtte azonban ma meglátjuk az új McLarent, holnap jön a Sauber és a Ferrari, szombaton pedig a Toro Rossót mutatják be a vasárnapi “rajt” előtt.