F1: Elkeresztelték Vettelék Ferrariját

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.01.26. 13.30

A Ferrari pénteken leplezi le új autóját, amelynek immár a nevét is tudjuk.

A Ferrari január 30-án, pénteken az interneten leplezi le idei modelljét. A Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen által hajtott járgány eddig a 666-os kódnéven futott, de immár a hivatalos nevét is tudni: SF15-T lesz.
F1: Elkeresztelték Vettelék Ferrariját 1
Az olasz csapat oldalán megjelent magyarázat szerint az SF a Scuderia Ferrari kezdőbetűiből, a 15 értelemszerűen az évből jön, míg a T a turbómotorra utal. Azt egyelőre nem tudni, hogy Vettel folytatja-e a Red Bullnál vitt szokását, miszerint minden idényben pajkos-vicces női nevet ad a saját kasztnijának.
A bemutató pontos időpontját a napokban árulja majd el a Ferrari, az viszont már most biztos, hogy vasárnap, február 1-jén Vettel viszi majd pályára az autót. A négyszeres bajnok német már készülődik is:

Kommentek

Chevy Camaro ZL1 1LE: csak véletlenül kap rendszámot

Egyedi komponensekkel és hangolással tette versenypálya-kompatibilissé a Camaro eleve legsportosabb kivitelét a Chevrolet.

Minden második autós kártérítést kap

500 millió forintból javítják ezekben a hetekben a kátyúkat országszerte, de a Magyar Közút szerint az általuk használt anyag csak ideig-óráig jó, a tartóssága változó. Akinek megsérült az autója, jelentkezzen, jár a pénz.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.