F1: Itt az első 2015-ös autó

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.21. 09.30

A hivatalos bemutatóra ugyan még várni kell, de a Williams 2015-ös autója egy kiszivárogtatott képen máris látható.

A hivatalos bemutatóra ugyan még várni kell, de a Williams 2015-ös autója egy kiszivárogtatott képen máris látható. A csapat az F1 Racing című magazin csütörtökön megjelenő legfrissebb számának címlapjára rakatta az autót, a címlapot pedig a testvérlap Autosport szépen lehozta a honlapján kedden késő este.

A Williams megtartotta a tavalyi színvilágát, az pedig a nem éppen ideális szög ellenére is egyértelmű, hogy az FW37-es orra a tavalyinál jóval rövidebb lett. Noha a Nemzetközi Automobil Szövetség szeretett volna a tavalyinál sokkal esztétikusabb autókat látni a mezőnyben, és ezért változtatott az orrkúpokra vonatkozó szabályokon, a Williams nem tűnik igazán szépnek, porszívóorrú, mint néhány tavalyi autó.

F1: Itt az első 2015-ös autó 1
A technikai igazgató Pat Symonds sokat vár az új autótól, de nem tudja, megismételhető-e a tavalyi konstruktőri harmadik hely. “A versenyképesség relatív dolog, nemcsak attól függ, mi mit teszünk, hanem a riválisok munkájától is” – mondta Symonds.

A képre kattintva galéria nyílik!

“Valószínűleg szerencsések voltunk tavaly, hogy néhány riválisunknak problémái voltak, de ez semmit nem von le az érdemeinkből. Most már a nagyfiúk ellen harcolunk, akik kétszer annyit költenek mint mi, így az előrelépés nagyon-nagyon nehéz lesz.”

Kommentek

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.