F1: Teljesen új színt kaphat a Lotus is

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.20. 13.30

A Mercedes és a McLaren mellett a Lotus lehet az idén a harmadik csapat, amely jelentősen változtat a festésén.

A Mercedes és a McLaren mellett a Lotus lehet az idén a harmadik csapat, amely jelentősen változtat a festésén. A Mercedesről már korábban kiszivárgott, hogy valószínűleg átveszi a McLaren “ledobott” krómos fényezését, a csapattal újra összeálló Honda ugyanis semmilyen, a korábbi motorszállító Mercedesre utaló jelet nem akar látni az autón.


Az új McLarenen a fehér lehet a meghatározó szín, de az eredeti narancssárga is visszatérhet. Egy kérdésre válaszolva most Romain Grosjean kotyogta el, hogy komoly változás előtt állhat a Lotus is.

“Még a színét sem árulhatom el” – válaszolta Grosjean, amikor arra kérték, meséljen a már Mercedes-motoros E23-asról. A francia annyit azért elárult, hogy a targoncaorrú tavalyi autóhoz képest az új Lotus “gyönyörű”, és hogy nem csak a motorra alapozza a csapat, hogy újra versenyképes lehet az idei szezonban.

“Ez nem kizárólag a motorról szól, hanem az egész csomagról” – mondta Grosjean.

Kommentek

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

Lefokozás az útdíjszolgáltató botrányos ügyében

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményben jelentette be, hogy lezárta azt a belső vizsgálatot, amit az Index kedden megjelent cikke után indított.

Rendőrkanyar vakon, avagy mire jó a tolatókamera

Furcsa mutatványt eszelt ki a Nissan a Juke tolatókamerájának népszerűsítésére. Kérünk szépen, ne próbáld ki otthon!

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.