F1: Megkegyelmeztek Alonso új csapatának

Furcsa megoldással, de a Honda is fejleszthet

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.19. 09.30

Hosszas tanakodás után a Nemzetközi Automobil Szövetség a Forma-1-be idén belépő Hondának is engedélyezte a motorfejlesztést.

Hosszas tanakodás után a Nemzetközi Automobil Szövetség a Forma-1-be idén belépő Hondának is engedélyezte a motorfejlesztést. Hetekkel ezelőtt a Ferrari talált egy kiskaput a szabályokban, miszerint a 2015-ös motorok homologizációja nincs határidőhöz kötve, amit a csapatok úgy értelmeztek, hogy ebben az esetben szabad a fejlesztés.

Az FIA első körben azt mondta, hogy attól, hogy nincs leírva, a február 28-i határidő (ahogy a V6-os turbók első évében is volt) értelemszerű, de a szövetség később kénytelen volt visszavonulót fújni, a csapatoknak 32 úgynevezett fejlesztési zseton felhasználását engedélyezték.


Az FIA első körben az idén belépő Hondát kizárta a fejlesztésből, arra hivatkozva, hogy úgy fair, ha az új belépőknek első évükben hasonlóan kell boldogulniuk, mint a többi gyártónak. Az FIA nem mondta ugyan ki, de az értelmezését arra is alapozhatta, hogy míg a többi gyártónak az előző szezon miatt már van, a Hondának az idei belépés miatt nincs homologizált motorja, így a kiskapu a legjobb szándékkal sem tud vonatkozni a japánokra.

A Honda ezzel együtt azonnal tárgyalásokat kezdeményezett a szövetséggel, arra hivatkozva, hogy ezzel az értelmezéssel önhibáján kívül, a pontatlan szabályozás miatt kerülne jelentős versenyhátrányba. A japánok a hivatalos döntésig nem akartak üzengetni a sajtóban, nem kommentálták a megjelent feltételezéseket.

Az FIA végül a hétvégén úgy döntött, hogy korlátozásokkal ugyan, de a Honda is fejleszthet, erről Charlie Whiting versenyigazgató hivatalos levélben tájékoztatta a csapatokat. A salamoninak szánt döntés értelmében a Honda fejlesztéseit a riválisokhoz kötik.

A Honda 2015-ben annyi fejlesztési zsetont használhat majd el a motorja tökéletesítésére, amennyi a három másik gyártónak átlagosan megmaradt a szezon idejére a 32-ből. Vagyis ha az egyik gyártónak nyolc, a másiknak hét, a harmadiknak öt megmaradt fejlesztési zsetonja maradt, akkor a Honda hatot használhat el a motorja fejlesztésére a szezonban, mint a kerekítési szabályok szerinti legközelebbi egész szám.

A Honda számára a február 28-i homologizációs határidő “kőbe vésett”, eddig az időpontig viszont szabadon, zsetonozás nélkül fejlesztheti a motorját, vagyis az első tesztek után is lesz még erre lehetőségük a japánoknak.

Kommentek

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

F1: Ecclestone Hamiltonra fogad 2017-ben

A Forma-1 volt irányítója, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes angol pilótája kerül majd ki győztesen a ferraris Sebastian Vettellel folytatott bajnoki küzdelemből idén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.