F1: A Ferrarinak a Q3-ba jutás is kihívás lesz

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.19. 11.30

A Ferrarihoz nagyon közel álló szakújságíró, Leo Turrini szerint a csapat a lehető legvisszafogottabb célkitűzést fogalmazta meg az idénynyitóval kapcsolatban.

A Ferrarihoz nagyon közel álló szakújságíró, Leo Turrini szerint a csapat a lehető legvisszafogottabb célkitűzést fogalmazta meg az idénynyitóval kapcsolatban. A Ferrari az Ausztrál Nagydíjon nem vár győzelmet, sőt dobogóról sem beszél az alakulat, a “minimális elvárás, hogy mindkét autó jusson be a Q3-ba az időmérőn.”


Az új elnök, Sergio Marchionne már korábban figyelmeztette a szurkolókat, hogy a 2015-ös szezon várhatóan nem lesz sikertörténet a csapat számára, a Ferrarinak fel kell készülnie a kínlódásra. Marchionne szerint az autó az év második felére állhat össze, ha viszont akkor sem jönnek majd az eredmények, “arra nem lesz mentség.”

Sebastian Vettel elnöki utasításra a múlt héten már meglátogatta a maranellói gyárat, ezen a héten Kimi Räikkönen is elkezdi a munkát. Szintén Turrini írt egyébként arról, hogy állítólag a Schumacher-korszak egyik sikerkovácsa, Rory Byrne is együtt dolgozik James Allisonnal az új Ferrarin.

Kommentek

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. Az európaiak egészségével szórakoznak a buherálók.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.