F1: Eltűnnek a furcsa autók

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.01.14. 10.30

Mérnökök, szakértők után a williamses Valtteri Bottas is azt mondja, hogy 2015-ben már nem kell csúnya, furcsa orrú autókat néznünk a Forma-1-ben.

A 2014-es szabálymódosításoknak “köszönhetően” a Forma-1-ben “tök-”  és “porszívó-orrú”, valamint “agyaras” autók jelentek meg, de 2015-re átírták az orrokat illető szabályokat, az új paraméterek mellett valószínűleg esztétikusabb megoldásokat látunk majd. 


Erről beszélt már több mérnök és szakértő, és most a Williams fiatal sztárja, Valtteri Bottas is azt mondja, hogy kevésbé szembántó, egységesebb lesz a kép.  
“Az autók sokkal csinosabbak lesznek. A szabályok most elég szigorúak, szóval szerintem eléggé hasonlóak lesznek. Nem hiszem, hogy megint furcsaságokat látunk majd” – nyilatkozta a finn MTV3-nak.
Az orrok átalakulása mellett az autók minimális tömegén is emeltek egy kicsit – nagyon kicsit -, Bottas szerint ez is pozitívum: “Nekem megvan az egyéni súlyhatárom, mindenesetre most már nem olyan rossz a helyzet, mint tavaly. Mondjuk az is igaz, hogy más csapatoknak nagyobb gondjuk ezzel, mint nekünk.”

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.