F1: Kis pénzből ugrana nagyot a Williams

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.01.13. 11.30

A Williams 2014-ben meglepetésszerű feltámadást produkált, de az ismétlés, főképp a további előrelépés nem lesz könnyű.


Míg 2013-ban a Williams közel 40 éves Forma-1-es története leggyengébb évét produkálta, 2014-ben az átszervezett, immár Mercedes-motort használó, Felipe Massát és Valtteri Bottast indító alakulat főnix-szerű feltámadást produkálva a mezőny második-harmadik erejévé emelkedett, sorjáztak a dobogók.
2015 azonban már más tészta, a grove-i csapat technikai főnöke, Pat Symonds nem titkolja, hogy nagy kihívás lesz még előrébb lépni.
“Azt hiszem, a harmadik helyről az elsőre lépni nehezebb lesz, mint a kilencedikről a harmadikra volt. Persze a cél a bajnoki esélyesség, máskülönben nincs is értelme az egésznek” – magyarázta az Autosportnak.


“Hogy mi kell ehhez? Sok-sok kemény munka, és nem kérdés, hogy a jelenleginél nagyobb költségvetés. Nem gondolom, hogy a Red Bull- vagy a Ferrari-szintű büdzsé kell, szerintem kevesebből is jobban lehet teljesíteni, elég csak megnézni, hogy fele annyi pénzből is megvertük a Ferrarit. De győzni akarunk, ez a végső cél, azért vállaltam ezt a munkát, hogy még bajnoki címet szerezünk, mielőtt nyugdíjba megyek és kiülök a tengerpartra.” 
A 80-as és 90-esévekben összesen 9 konstruktőri és 7 egyéni bajnoki címet szerző Williams helyettes csapatfőnöke, a betegeskedő alapító, Frank Williams lánya, Claire egyetért: 


“Természetesen mindenkinek mindig több pénz kellene, de érzésünk szerint nem kell jelentősen több ahhoz, hogy versenyképesek lehessünk. Nem hisszük, hogy mondjuk meg kellene duplázni a büdzsénket. Nem hisszük, hogy 200 millió font kellene ahhoz, hogy győzni tudjunk, nem is ilyen a hozzáállásunk, ugyanis nincs is 200 milliónk. A Williams mindig is képes volt nagyobb költségvetésű ellenfeleket is legyőzni, így volt ez a múltban és megismételjük ezt a jövőben is.”
 “Mindig is hatékony volt a csapat. Függetlenként rá volt erre kényszerítve, ugyanis csak két bevételi forrásunk volt: a pénzdíj és a szponzori támogatás. Frank (Williams) és Patrick (Head, volt technikai főnök) mindig is kis költségvetésből működtette a csapatot, amely képes volt erőn felül teljesíteni.”

Kommentek

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

Kitakarította az autóját, azonnal milliomos lett

Autója takarítása közben talált meg egy rég elveszett lottószelvényt, és lett egy csapásra milliomos egy nagypapa a kelet-ausztráliai Newcastle-ben.

Két percig küzdött a tankolással a srác egy hazai önkiszolgáló benzinkúton

A fiatal srác nem tudott megbirkózni a tankolás feladatával, és mivel önkiszolgáló kút szerepel a felvételen, így a személyzet segítségére sem számíthatott. Két percnyi elkeseredett küzdelem után feladta a harcot, és tankolatlanul távozott.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

Tudod, mi az a lekaparható rész a jogsi hátulján?

Mindenki tudja, hogy a jogosítványán van egy kaparós sorsjegy rubrika, de azt csak nagyon kevesen, hogy ez pontosan mit is takar. Most képbe hozunk.

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Háromhengeres szedán a BMW-től

Megkezdte legkisebb limuzinjának forgalmazását a BMW. A lépcsőshátú 1-es Kínában készül, és sajnos csak ott kapható.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.