F1: 30-án jön Vettel első Ferrarija

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.01.09. 16.30

A Ferrari pontosan három hét múlva, január 30-án mutatja be Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel 2015-ös Forma-1-esét.


A McLaren péntek délelőtt jelentette be, hogy január 29-én érkezik Fernando Alonso és Jenson Button McLaren-Hondája, délután pedig a Ferrari is hivatalossá tette a saját dátumát.
Kimi Räikkönen és az Alonso helyére érkezett Sebastian Vettel új járgányát, az egyelőre 666-os kódnéven futó modellt pontosan három hét múlva, január 30-án leplezik le az interneten – nagyszabású, színpados, több száz vendéges rendezvény most nem lesz.
A Force India már korábban jelezte, hogy január 21-én Mexikóvárosban teszi közszemlére a saját újdonságát – könnyen lehet, hogy csak a festés lesz új -, míg a Williams valószínűleg másnap, 22-én jön elő az FW37-essel.

Kommentek

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Ismét drágulnak az üzemanyagok

Nem áll meg a drágulás a kutakon, szerdán ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára.

Nézd meg a legújabb magyar KRESZ-táblát!

Új tábla az autósoknak: Magyarországon először az M7-es autópályán helyezték ki az elektromos autók töltési pontjáról informáló közúti jelzést.

Sportosítja terepkombiját a Volvo

A Polestar teljesítményoptimalizációs csomagot emelt hasú luxuskombijára is kiterjesztette a Volvo. A V90 Cross Country érdemben nem lett erősebb, viszont dinamikusabb.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Önvezető BMW-k lepik el München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi jövőre München belvárosában a BMW.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.