F1: Főszponzor nélkül is elvan a McLaren

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.01.07. 13.30

A McLarennél nem fogják elkapkodni az új főszponzor leigazolását, a pénz egyelőre nem gond.

A csapathoz 2007-ben csatlakozott Vodafone már 2013 elején bejelentette, hogy az idény végén elhagyja majd a McLarent, a wokingiak pedig akkor azt ígérték, hogy az év végén bejelentik majd az utódot.


A McLaren végül sem akkor, sem a 2014-es idény elején vagy közben nem szereztek új névadó szponzort, sőt, 2015-nek, az új hondás korszaknak is így futnak neki. A csapat versenyfőnöke, Eric Boullier azt állítja, nincs ok a sietségre.
“Az emberek szeretnének dátumot tudni, de nem kell nyilatkoznunk. Talán önteltnek hangzik, pedig tényleg nem úgy szánom, mindenesetre a McLaren megengedheti magának, hogy névadó szponzor nélkül versenyezzen. Kiváltságos helyzetben vagyunk” – utalt a francia arra, hogy a Honda az ingyen motorok mellett még komoly pénzt is visz a partnerségbe.
“Szeretnénk főszponzort, az egy további lépés, amely további projekteket tenne lehetővé, de őszintén szólva pillanatnyilag megvagyunk enélkül is. Nem mondom, hogy nem akarunk névadó szponzort, akarunk, de a megfelelőt akarjuk a megfelelő időpontban. Nem úgy akarjuk, mint más csapatok, hogy oké, olcsón is adjuk magunkat.”
Boullier szerint a Honda érkezése vonzóbbá teheti a csapatot a potenciális támogatók számára, mert “mindenki tudja, hogy meglesznek a megfelelő erőforrásaink, mindenünk meglesz ahhoz, hogy sikeresek legyünk.”

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.