F1: A tini nem számít csodára az első évében

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.01.05. 14.30

A Forma-1-ben mindössze 17 évesen bemutatkozó Max Verstappen csak tanulni szeretne az első évében, a holland szerint értelmetlen azonnal kiugró eredményeket várni tőle.

A Forma-1-ben mindössze 17 évesen bemutatkozó Max Verstappen csak tanulni szeretne az első évében, a holland szerint értelmetlen azonnal kiugró eredményeket várni tőle. Verstappen minden idők legfiatalabb versenyzőjeként érkezik a sorozatba.


“Néha hallok ezt-azt, úgy tűnik, mintha csodákat várnának tőlem. Pedig autóversenyző vagyok, nem bűvész” – mondta Verstappen. Édesapjának, Josnak sincsenek kétségei, szerinte az első évben becsúszik majd egy-két hiba.

“Ez a szezon arról szól, hogy gyűjtse a kilométereket és a tapasztalatot. Nem kétséges, hogy előbb-utóbb jön majd egy saját hibás kiesés is, de nagyon remélem, hogy ekkor is támogatják majd, és nem használják ellene a korát.”

A Toro Rosso Verstappen mellett egy másik fiatal versenyzővel, az ifjabbik Carlos Sainzcal vág neki a szezonnak, a spanyol a WSR győzteseként érkezik az F1-be. Édesapja szerint nem a vezetékneve miatt jutott el a csúcskategóriáig.

“Voltak idők, amikor profitált a vezetéknevéből, ez nem kétséges” – vallotta be az idősebb Sainz. “De az F1-ig nem lehet eljutni csak egy vezetéknévvel, pláne a Red Bull junior csapatából. Carlosnak kivételes tehetsége van, több, mint amit gondolnak róla. Remélem, ezt bizonyítani is tudja.”

Kommentek

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

25 éves, dögös vörös japán

Ha valaki vonzódik az öregebb autókhoz, de szeretne garantáltan megkímélt, karbantartott példányt szerezni magának, akkor bölcs dolog megnézni pár leszerelt tűzoltóautót

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.