F1: Hamilton már nem rágódik hülyeségeken

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.12.16. 16.30

Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a vb-cím megszerzése szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy mentálisan sokat fejlődött.

Lewis Hamilton úgy érzi, hogy a vb-cím megszerzése szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy mentálisan sokat fejlődött. Hamilton korábban hajlamos volt sokáig volt rágódni egy-egy ügyön, ezen sikerült változtatnia.

Beszólások Rosbergnek, tetoválások, és egy esetleges rekord a Magyar Nagydíjon - a brit világbajnokkal beszélgettünk.


“A nagy dolog az volt az idén, sőt részben már tavaly is, hogy képessé váltam gyorsan túllépni a dolgokon” – mondta Hamilton. “Korábban sokáig rágódtam ilyen-olyan ügyeken, most csak rövid ideig fájnak, aztán ki tudom zárni őket.”

“Korábban az ilyesmi napokig tartott, néhány éve alig tudtam elviselni egy hibát. Bezárkóztam a hotelszobámba, és ki sem jöttem három napig, ennyire mérges voltam.”

Hamilton számára fontos volt, hogy a Mercedes egyenlően kezelte pilótáit. “Amikor csatlakoztam a csapathoz, világossá tettem, csak annyit várok el, hogy mindkét versenyző egyenlő feltételeket kapjon. A csapatnak nem volt könnyű dolga az idén, de hagyták, hogy versenyezzünk egymással. Nem hinném, hogy bármelyik másik csapat belement volna ebbe, ami még értékesebbé teszi a sikerünket.”

Hamilton úgy érzi, még legalább hét éve van az F1-ben. “Szerencsére még csak 29 éves vagyok, hét évem még lehet. Legalábbis ez a cél. Az első címemet 2008-ban nyertem, most megvan a második, a határ innentől a csillagos ég.”

Kommentek

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.