A Ferrari 2014-ben 21 év után teljesített újra győzelem nélküli idényt, a versenyképtelenség pedig Fernando Alonso elkötelezettségét is aláásta, két évvel a szerződése lejárta előtt távozott az olasz csapattól, hogy 2015-ben már a Hondával új korszakot nyitó McLarennél folytassa.


A spanyol pilóta nyilván bízik benne, hogy 1-2 éven belül világbajnok lehet a McLarennel, de úgy véli, azért a Ferrari is fel fog javulni.
“Kívülről nyilván nehezebben tudom már megítélni, hogyan mennek a dolgok a Ferrarinál, de nagyon tehetséges szakembereik vannak, megvannak az erőforrásaik és megvan a motivációjuk is, szóval idővel biztosan újra győzni fognak.”
“Azt hiszem, az elmúlt öt évben igazán csak az autó versenyképessége hiányzott egy kicsit, és bizonyos technikai háttér” – utalt a tavalyi felújítás előtt már elavultnak számító és hamis adatokat adó szélcsatornára. “Néha az autó bizonyos aspektusai elmaradtak a top szinttől, kezdetben az aerodinamika, mostanában pedig az erőforrás.”
“De a Ferrari költségvetése mellett jövőre már újra favoritnak számítanak – a Ferrari minden idény elején favoritnak számít. Annak kell lenniük, hiszen mindenki ezt várja el tőlük. Jövőre nagyon erős lesz a csapat.”