F1: Kirúgással fenyegették Hamiltont és Rosberget

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2014.12.15. 14.30

Az Autosport szezonösszefoglalója részletesen ír a Mercedes-pilóták belgiumi ütközéséről, új részletekkel világítva meg a sztorit.

Az Autosport szezonösszefoglalója részletesen ír a Mercedes-pilóták belgiumi ütközéséről, új részletekkel világítva meg a sztorit. Kiderült, hogy a csapat vezetői annyira idegesek voltak a második körös ütközés miatt, hogy a futam után megtiltották Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek, hogy beszéljenek egymással, vagy bárkivel a csapatból, amíg erre engedélyt nem kapnak.


A versenyen történteket előbb Rosberg és Hamilton stábjával beszélték át a gyárban, és noha a két tábor között voltak heves viták arról, miért fajultak el a dolgok, végül sikerült mindenkit lecsillapítani. Hamiltont és Rosberget csak ez után hívatták a központba.

“Világossá tettük, hogy egy csapat vagyunk, és egy csapaton belül nem lehet játszmákat játszani” – mondta Toto Wolff csapatfőnök. “Ők is felismerték ezt, amikor elbeszélgettünk velük.”

“Megmondtuk nekik, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő, mert több olyan elem is volt az autón, amelyeket Monzában, illetve Szingapúrban akartunk bevetni. Elmondtuk, hogy sokan éjszakába nyúlóan túlóráztak, nem találkoztak a családjukkal, csak hogy készen legyen az autó, ők meg eldobtak mindent a második körben.”

“Nem mondtuk egyiküknek sem, hogy száz százalékig ő a hibás, de elég volt az is, ha valamelyikük 51 százalékban az. Határozottan közöltük velük, hogy ilyen ne forduljon elő még egyszer, mert akkor el kell gondolkoznunk azon, hogy ezzel a felállással akarjuk-e folytatni az évet. Az üzenet átment.”

Kommentek

Sok magyar még mindig így autózik

Minden ötödik magyar autós az évszaknak nem megfelelő gumit használ járművén – derült ki egy márkafüggetlen gumikereskedő felmérése alapján.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

Cristiano Ronaldo meghajtotta az új Bugattit

A Bugatti személyesen kínálta meg Christiano Ronaldot egy tesztvezetéssel, hogy megtapasztalja, milyen is az új Chiron.

Faágakat és szemetet állítanak a frissen javított kátyúkba Solymáron

Eszementek egy maréknyi csoportja tette pillanatok alatt tönkre a kijavított kátyúkat Solymáron.

Hajszárítóval riogatják a gyorshajtókat egy skóciai faluban

Kreatív csellel imitálnak sebességmérő rendőröket egy kis falu lakói Skóciában. Elegük lett a száguldozó autósokból.

Ilyen hülye miért vezet?

Minden arra utalt, hogy a vonat megállíthatatlanul közeledik, mégis a sínekre hajtott.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.