F1: Átment a törésteszten az új McLaren

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.12.13. 09.30

A Forma-1-es csapatok közül elsőként a McLaren 2015-ös kasztnija teljesítette a kötelező törésteszteket. Azért bőven van még gond.

A Forma-1-be visszatérő Hondával új fejezetet nyitó McLaren az első csapat, amelynek 2015-ös modellje, az MP4-30-as sikeresen teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által előírt kötelező törésteszteket.


A hír különösen pozitív a 2014-es történtek fényében, ugyanis az idei járgány, az MP4-29 nem sokkal a tesztidőszak kezdete előtt ugrotta csak meg a lécet.
Míg a kasztnival jól haladnak, azért van még bőven tennivaló, hiszen a szezonzárót követő abu-dzabi teszten az immár a Honda erőforrásával szerelt MP4-29-es mindössze 5 kört tett meg, a motor és a McLaren rendszereinek integrációja még gyerekcipőben jár.
“A mérnökök egy héten keresztül keményen dolgoztak, felderítették a hibákat, már megvan a fejlesztési terv. Nem egyetlen problémáról volt szó, a hardveres hibák rossz szoftveres kódokat szültek, szóval először a hardveres gondokat kellett felderíteni, hogy aztán javíthassuk a szoftvert. A hibák egy részét már korrigáltuk, de további fékpados tesztek is kellenek még” – magyarázta csütörtökön a versenyfőnök, Eric Boullier. 


A francia szakember hozzátette, hogy akár még egy “filmezési” napot is rászánhatnak a pályás tesztelésre, mielőtt február 1-jén elkezdődik a hivatalos tesztszezon.
A McLaren csütörtökön mutatta be új versenyzői felállását is: hivatalossá vált Fernando Alonso visszatérése, a kétszeres bajnok spanyol mellett pedig kortársa, a 2009-es bajnok Jenson Button vezet majd.

Kommentek

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

F1: Ecclestone Hamiltonra fogad 2017-ben

A Forma-1 volt irányítója, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes angol pilótája kerül majd ki győztesen a ferraris Sebastian Vettellel folytatott bajnoki küzdelemből idén.

Alonso benézett az Indycar-futamra

Az idei Indy 500-on induló Fernando Alonso a hétvégén az amerikai versenyszéria egyik fordulóján járt körülnézni. Elmondta, hogy miért vág előbb az Indynek, és miért jöhet később Le Mans.

Meghalt egy kisfiú Alonso gokartpályáján

Fernando Alonsót is megrázta az eset, a balesetet kivizsgálják.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

Szabálytalan előzés egy körforgalomban, van, aki szerint ez még belefér

Az esetet Angliában vették videóra. A BMW türelmetlen sofőrje megunta a kamion mögötti tötyörgést, és szándékosan rossz irányban hajtott be a körforgalomba.

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

Elrajtolt a Hankook Racer Cup új idénye

Izgalmas csatákkal indult el a Hankook Racer Cup bajnokság a hétvégén.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidő-autó.

80-nal 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.