F1: Alonso naponta kér jelentést a McLarentől

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2014.12.13. 13.30

A McLaren versenyfőnöke szerint Fernando Alonso máris sokat követel, de a csapatnak pont ilyen motiváló erőre van szüksége.

A McLaren csütörtökön végre megerősítette, hogy 2015-ben a megtartott Jenson Button mellett Fernando Alonso versenyez majd a csapatnál.
A Ferrariban csalódott spanyol azt mondta “befejezetlen ügye” van még a wokingi csapatnál, a McLaren-Hondával szeretné helyre hozni az elrontott 2007-es szezont. Természetesen a végső cél a harmadik bajnoki cím megszerzése.


A csapat versenyfőnöke, Eric Boullier azt állítja, hogy Alonso máris sokat követel, de pont erre is van szükségük.
“Tudom, hogy nem lesz könnyű (megfelelni neki), de ez valójában pozitívum. Ilyen elkötelezettséget és elszántságot várunk. A világ jelenlegi legjobb autóversenyzőjét szereztük meg, nagyon sokat jelent számomra, hogy sikerült meggyőznünk Fernandót, hogy ejtse az utolsó két évét a Ferrarinál, és jöjjön hozzánk. Ez azt mutatja, hogy hisz abban, amit itt építünk” – idézte az Autosport. 
“Világos, hogy napról napra követel majd – hogy őszinte legyek, már most is minden nap sms-eket küld. Nagyon hajt, de pontosan ilyen nyomásra is van szükségünk.”
Boullier egyébként nem számít arra, hogy a két világbajnok versenyeztetése problémákhoz vezet majd, legfeljebb a pályán “ölik” majd egymást.
“Úgy gondolom, hogy mindketten elég érettek már ahhoz, hogy kezelni lehessen a helyzetet. Az egyetlen kihívás a pályán akadhat, de ez meg inkább kellemes probléma. A pályán kívül szerintem könnyű lesz a dolog.”

Kommentek

Ezek a világ leginkább tiszteletre méltó autógyártói

A Fortune magazin évről évre felállítja az ötven leginkább nagyra becsült nagyvállalat globális rangsorát. Az autógyártók nem képviseltetik magukat nagy számban.

Ömlik a kínai Audi

A Volkswagen felfuttatja az Audi gyártását Kínában. Elsősorban hibrid és elektromos hajtású modellekkel bővítik majd a kínálatot.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

Megvennéd Niki Lauda BMW M1-esét?

Bőven több, mint 500 millió forintot érhet Niki Lauda egykori BMW M1-ese, ami légitársasága alapítása miatt adott el.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.